Sorra nyeri a közbeszerzéseket Orbán Viktor vejének cége

2015.05.23. 13:20

Tiborcz István cége újabb három közbeszerzést nyert. A Magyar Diáksport Szövetség kap még 600 milliót a Netfit iskolai testfelmérő rendszerre. A versenyhivatal 56 millióra bírságolta az Auchant. A NAV áfacsalással foglalkozó bűnszervezetet és illegális tetoválószalont buktatott, a Flippermúzeum tulajdonosa szerint a NAV miatt kell bezárnia. Varga Mihály megtartja Vida Ildikót, minden ellenkező híresztelést kacsának minősített. A KDNP beterjesztette a magáncsőd intézményét létrehozó törvényt, Görögország bejelentette, hogy a következő IMF-törlesztőt már nem tudja kifizetni. Ez volt a héten a gazdaságban.

Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége, az Elios Zrt. nyerte a ceglédi önkormányzatnak a közvilágítás energiatakarékos átalakítására kiírt pályázatát, derült ki a közbeszerzési értesítőből. Tiborczék az eredetileg becsült összegnél 300 ezer forinttal olcsóbban, egész pontosan nettó 503 334 300 forintért vállalták a munkát, amelyet uniós forrásokból finanszíroznak.

LED 

Az Elios Zrt. nyerte a sárvári önkormányzat által kiírt közbeszerzést is: a hirdetmény szerint a cég nettó 279 millió forintot kap uniós forrásokból közvilágítás korszerűsítésére.

Emellett az ajkai önkormányzat tenderét is megnyerte az Eliosa Roneko Kft.-vel közösen alkotott Ajka 2015 Konzorcium tagjaként. A két cég az ajkai labdarúgó-stadion pályavilágításának kivitelezését végezheti 108,56 millió forintért.

Orbán Viktor vejének cége sorra nyeri a közbeszerzéseket

Forrás: MTI/Beliczay László

Közbeszerzés

Tiborcz István cége az elmúlt hónapokban több olyan közbeszerzésen is nyerni tudott, ahol a közvilágítás korszerűsítésére írtak ki tendert: Alsópáhoktól Vácig szinte mindenhová az Elios Zrt. viszi a LED-es fényforrásokat. A cégnek mostanában elég jól megy a szekere, erről bővebben itt olvashat. Az Elios tavaly szűk 5 milliárd forintot nyert közbeszerzéseken, idén már az év eddig eltelt részében közelíti a 4 milliárdot:

Parkoló

A Fidesz-KDNP egyik önkormányzati képviselőjének, Andrásik Sándornak a cége nyerte azt a pályázatot, amit a kistarcsai Flór Ferenc Kórház írt ki a kórház előtti parkoló bővítésére. Trombitás Zoltán, a Flór Ferenc Kórház főigazgatója az Origónak azt mondta, a szerződés aláírásakor nem volt tudomása arról, hogy Andrásik Sándor önkormányzati képviselő, és egyébként sem szokott szerződő partnerei vallása, politikai meggyőződése, vagy esetleges társadalmi megbízatása után érdeklődni.

Nem összeférhetetlen, ha egy önkormányzati képviselő cége pályázik és nyer, mondta az Origónak Magyar Gábor ügyvéd. Az a lényeg, hogy a nyertes ne legyen egyszerre döntéshozó és kedvezményezett is. Az már szabálytalan lenne, ha az önkormányzati képviselő cége a saját választókörzetében nyerne egy tenderen.

Eszközcsomag

Az eddigi 2,2 milliárd forint támogatáshoz kap még 600 milliót a Magyar Diáksportszövetség a Netfit iskolai testi állapotfelmérő rendszerre. A pénz azért kell, mert sok iskolának több eszközcsomagra van szüksége, és sok pedagógus kimaradt a továbbképzésekből.

Reklám

A Gazdasági Versenyhivatal 56 millió forintos bírságot szabott ki az Auchanra, mert jogsértőnek találta több, összehasonlításokat tartalmazó reklámját. Az Auchan a bírság indoklásának egy részével nem ért egyet, jogi lépéseket fontolgat.

Az Auchant a reklámjai miatt bírságolta a versenyhivatal, a cég jogi lépéseket fontolgat

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szerszámgép

Hárommilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek a most lebuktatott áfacsaló bűnszervezet. Vasipari termékeket és szerszámgépeket szereztek be Szlovákiából, ezeket számlázási láncokon futtattak keresztül. A csalásban körülbelül hatvan cég vett részt. A pénzügyi nyomozók öt megyében, negyven helyszínen hajtottak végre akciót, öt mikrobusznyi iratot foglaltak le. Nyolc embert kihallgattak, ötöt előzetesbe helyeztek.

Tetoválás

Az adóhatóság a héten nemcsak nagyot, de kicsit is fogott: várhatóan 200 ezer forintra bírságolják azt a román személyt, aki engedély nélkül működtetett egy tetoválószalont. A NAV ellenőrei próbavásárlást végeztek a szalonban, a tetoválás befejezése után 25 000 forintot kért a férfi, aki a pénz elfogadása után számlát, nyugtát már nem adott. Ezt követően a pénzügyőrök igazolták magukat, és ellenőrizték az üzletet.

Az Origo azt is megtudta, a próbavásárlás keretében mit tetováltatott magára az adóhatóság ellenőre: egy motoros szimbólumot.

Ingyen akar tetováltatni? Legyen adórevizor, tegyen próbavásárlást!

Forrás: AFP/Remy Gabalda

Flipper

Az adóhatósággal, pontosabban az azon belül működő Szerencsejáték Felügyelettel gyűlt meg a baja a FlippermúzeumnakA múzeumot tulajdonosa bezárja, egyelőre ideiglenesen, mert hiába kapott engedélyt a kormánytól arra, hogy muzeális intézményként működjön, az adóhatóság szerint vonatkoznak rá a flipperek üzemeltetésének szabályai. A múzeum félmillió forintos büntetést kapott, a továbbiak elkerüléséért a gépek nagy része után egyszer 120 ezer, és minden gép után minden hónapban 9000 forintot kellene fizetni.

A múzeumért szimpátiatüntetést szerveznek, május 27-én.

Kacsa

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter reagált azokra a sajtóban megjelent értesülésekre, melyek szerint a kormány már Vida Ildikó NAV-elnök utódját keresi, leváltása csak idő kérdése. A tárcavezető szerint Vida Ildikó végzi a munkáját, amellyel kapcsolatban eddig nem merült fel olyan kifogás, amely a leváltását indokolná. A sajtóhíreket kacsának minősítette.

Varga Mihály szerint kacsa, hogy ki akarnák rúgni Vida Ildikót

Forrás: MTI/Soós Lajos

Pláza

Egyre több helyen alakul ki vita a bevásárlóközpontokban működő vendéglátóhelyek és a plázák közt. A vendéglátóhelyek vasárnapi forgalma ugyanis jelentősen visszaesett a kötelező boltzár miatt, ezért kevesebbet szeretnének fizetni a plázák üzemeltetőinek.

A bérbeadók arra hivatkoznak, hogy a szerződésben foglalt összegtől nem áll módjukban eltérni. Több vendéglátós döntött úgy, hogy vasárnaponként mégsem tart nyitva, mert egyelőre úgy tűnik, eredménytelenül keresik a közös nevezőt a plázák üzemeltetőivel.

Vasárnap

A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter egyébként nem teljesen elégedett a vasárnapi boltzárral, "a KDNP eredeti javaslata sokkal megengedőbb volt, mint a számos egyeztetésen és módosításon átesett, végül elfogadott jogszabály" - mondta.

Ugyanabban az interjúban sajnálatát fejezte ki afölött, hogy még mindig nagyon sokan dolgoznak vasárnaponként: "a megengedett kivételek száma olyan nagy, hogy azok váltak általánossá".

Harrach Péter nem teljesen elégedett a vasárnapi boltzárral

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Csőd

Beterjesztette a családi csődvédelmet bevezető törvényjavaslatot szerdán a KDNP. A családi csőd ősztől léphet életbe, elsőként a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út, mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke.

A családi csődvédelem intézménye az önkéntesség elve alapján működik majd, ismertette a tervezetet az alelnök. A család csak akkor élhet a lehetőséggel, ha tartozásának együttes értéke nem haladja meg a vagyona kétszeresét. A magánszemélyek mindenféle tartozás leküzdésére igénybe vehetik a csődvédelmet. Ez a lehetőség azok előtt is nyitva áll majd, akiknek az ügyében már megindult a végrehajtás. A procedúrába bekapcsolódhatnak a kezesek, az adóstársak és más kötelezettek is.

Drachma

Ha már a csődnél tartunk: Görögországnak június 5-én 300 millió eurót kell törleszteni az IMF-nek, a kormánypárt szóvivője azt mondta, nem fognak tudni fizetni. Kivéve, ha addig meg tudnak egyezni a hitelezőikkel. Ha nem fizetnek, az államcsődöt jelent, amit nagy valószínűséggel az eurózónából való kiválás, és a görög valuta, a drachma újrabevezetése követ majd.