Vágólapra másolva!
A gazdasági növekedés megmarad majd ugyan a következő években, de nem lesz olyan mértékű, mint tavaly – mondta Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere.
Vágólapra másolva!

Nem újrahasznosítható

A politikus kedd este az RTL Magyarul Balóval című műsorában kifejtette: csak mesterséges fogyasztásélénkítés volt a rezsicsökkentés, és a devizahitelesek kimentése, ezeket nem lehet minden évben eljátszani.

Kiszámíthatóság

Emellett a beruházások szinte csak az Uniós költségvetési ciklus vége miatt emelkedtek, ennek a szintje csökkenni fog – magyarázta Chikán Attila. Arra is felhívta a figyelmet, hogy megromlott a bizalmi viszony a kis- és közepes vállalkozások és a gazdaságpolitika között. Szerinte ahhoz, hogy ez megváltozzon, kiszámíthatóság kellene.

Chikán Attila akadémikus szerint a jelenlegi kormányzatnak nem prioritás a gazdaság sikeressége Fotó: MTI/Komka Péter

Nem érvényesül a teljesítmény

Az egyik legnagyobb problémája a magyar gazdaságnak, hogy a magyar dolgozó feleannyit termel, mint az amerikai vagy a Nyugat-Európai átlag – véli Chikán Attila. Ez nem azért van, mert az emberek rosszul dolgoznak, hanem a korrupció, a feketegazdaság és az egyéb társadalmi rendszerhibák miatt nem érvényesül a teljesítményük.

Folyamatos visszafejlődés

Chikán felhívta a figyelmet arra, hogy 2001 óta zuhanásszerűen esett le az ország a világ versenyképességi rangsorában. Mostanra a csehekkel és észtekkel való versengésből lecsúsztunk a románokkal és a bolgárokkal való versengésbe. A gazdasági szakember szerint ez olyan, mintha a labdarúgó világbajnokság sorsolásán legalább egy, de inkább két kalappal lejjebb kerülnénk. Hozzátette, hogy az elmúlt 14 évben folyamatos volt a visszafejlődés.

Közmunkások takarítják a csapadékvíz-elvezető árkot Mojóczki János háza előtt Szakolyban Forrás: MTI/Balázs Attila

A számokkal lehet variálni

A volt gazdasági miniszter szerint nem vagyunk elég őszinték magunkhoz, a politika nem akar szembenézni a valós helyzettel. Mindig ki lehet választani a sok adatból azokat, amelyek tényleg jók, de ettől még a lehetséges növekedésére jelenleg nem képes a magyar gazdaság.

Unortodoxia

Chikán azt mondta, az unortodox gazdaságpolitikáról sohasem kaptunk egyértelmű definíciót. A négy tulajdonsága, ami szerinte látszik, hogy erősen központosító jellegű, nem bánja a társadalmi egyenlőtlenség növekedését a céljai megvalósítása érdekében, a rövidtávú célokat előtérbe helyezi a hosszú távú érdekkel szemben, és egyértelműen a politikai hatalmi érdekeknek alárendelten működik. A szakember úgy véli: ezeken mind változtatni kellene ahhoz, hogy a gazdaság képes legyen a lehető legnagyobb növekedésre.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, volt gazdasági miniszter Forrás: MTI/Soós Lajos

Távol Európától

Nagyon komoly foglalkoztathatósági probléma van Magyarországon, amin az oktatási rendszer nem segít, ezt intézményesítették a közmunkával - fejtette ki Chikán Attila. Az oktatásra fordítható összegeket tartósan emelni kellene ahhoz, hogy ez megváltozzon, nem csökkenteni, mint ma. Chikán szerint az elmúlt 6-8 évben gazdasági szempontból egyre távolabb kerültünk Nyugat-Európától.