Aknák a költségvetésben

Domokos László beszél felszólal Foglalkozás könyv Közéleti személyiség foglalkozása pénzügyi szakember politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY Budapest, 2014. október 14.
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke felszólal a 2013-as büdzsé zárszá
Budapest, 2014. október 14. Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke felszólal a 2013-as büdzsé zárszámadásának vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. október 14-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat azt sugallja, hogy Magyarország túllépett a krízisen, a büdzsé nem egy válsággal küzdő állam viszonyait mutatja be, nem jelennek meg a szükséggazdálkodás jellemzői, mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Napi Gazdaságnak.
Vágólapra másolva!

A gazdasági napilapban kedden megjelent interjúban az ÁSZ elnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a költségvetés "nincs kicentizve", azaz a javaslat messze a felső határként felfogható három százalék alatti hiánnyal számol. Lényeges emellett, hogy összességében 200 milliárd forintot meghaladó tartalék szerepel a tervek között úgy, hogy az államadósság-mutató csökkentésének elvárását is teljesíti a javaslat.

Domokos László szerint a 2016-os büdzsé kínál lehetőségeket, gazdasági mozgásteret. Hozzátette, a cégeket és a magánszemélyeket is segíti az, hogy az Országgyűlés a korábban megszokott őszi időpont helyett már júniusban megtarthatja a költségvetés zárószavazását.

Ami jó az embereknek, jó a költségvetésnek

Az adómérséklések kapcsán azt mondta, ami jó az embereknek az jó a költségvetésnek is, ugyanis az adóterhek csökkentése jórészt kedvező gazdasági folyamatokhoz vezet, hiszen "hajthatja" a fogyasztást, az elköltendő összegek tehát nem hitelből származnak. A lakosság úgy emelheti az életszínvonalát, hogy a pénzt nem a bankvilágtól kapja, így nem kell idővel visszafizetnie.

Az állami bevételekről szólva Domokos László azt mondta, az ÁSZ a jövő évi adóbevételek 85 százalékát megalapozottnak minősítette, szemben a 2015-ös 51 százalékkal. Szerinte a lényeges emelkedés oka az, hogy

jövőre nem lép életbe új adónem, és a meglévő terhek sem emelkednek,

miközben a gazdaság kifehérítését szolgáló pénztárgéprendszer és az elektronikus árufuvarozási rendszer hozza a remélt bevételeket.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a 2013-as büdzsé zárszámadásának vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén Forrás: MTI/Soós Lajos

Kiadási oldalon azonban több esetben jelentős kockázatra derült fény

– mondta az ÁSZ elnöke, aki az oktatás és az egészségügy területét említette. Domokos László szerint nyilvánvalóan nem tartható fenn sokáig, hogy egyes állami szereplők hatalmas összegekkel tartozzanak üzleti partnereiknek. Feltette a kérdést, hogy

milyen üzenetet hordoz, ha már maga az állam sem egyenlíti ki a számlákat a vállalt határidőre,

és miként tűrhetik el az állami döntéshozók, hogy tízmilliárdos összegben halmozódjanak fel a kórházak, az oktatásügy lejárt számlái.

Domokos László az interjúban beszélt arról is, hogy a főbb állami ellenőrző hatóságok – a munkaügyi, az adóügyi, a fogyasztóvédelmi és a pénzpiaci szervezetek – rendszerszintű átalakítását is sürgeti az ÁSZ.