Lázár leszúrta az Európai Bizottságot Altus-ügyben

Giró-Szász András; Lázár János Budapest, 2015. május 21.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél a Kormányinfo 9 - Mit miért tesz a kormány? címmel Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral közösen tartott saj
Budapest, 2015. május 21. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél a Kormányinfo 9 - Mit miért tesz a kormány? címmel Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján az Országházban 2015. május 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nem közeledett egymáshoz az Altus-ügyben a kormány és az Európai Bizottság álláspontja - közölte Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető Walter Deffaa regionális politikáért felelős uniós főigazgatóval találkozott. 
Vágólapra másolva!

Lázár János a megbeszélésen közölte, hogy a kormány számára elfogadhatatlan, hogy az Altus vezette konzorcium 5 millió eurós megbízást kapjon magyarországi pályázatok felülvizsgálatára. A tárgyaláson a döntés felülvizsgálatát kérte.

Lázár odaszúrt az EB-nek

Lázár János szerint a bizottság a pályázat odaítélésekor nem vizsgálta az összeférhetetlenséget és az elfogultságot, erről az Altusnak pusztán levélben, önként kellett nyilatkoznia. "Véleményem szerint

amikor ezt a nyilatkozatot elfogadta" - hangsúlyozta a miniszter.

Lázár János nem ismer lehetetlent Altus-ügyben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mindezzel azonban Walter Deffaa nem értett egyet, és visszautasította az állításokat.

Nem láthatta a pályázatot

A tárcavezető továbbá meg akarta nézni a pályázat minden dokumentumát, és azt kérte a főigazgatótól, hogy az iratokat hozzák nyilvánosságra, de ezt a bizottság egyelőre nem teszi meg, mégy egyezetetnek a jogászokkal. "Úgy tudom, hogy ezeknek

az adatoknak és információknak a megismeréséhez minden választópolgárnak, így a kormánynak is joga kell, hogy legyen"

- mondta Lázár János.

A DK-t támogatják

Lázár János azt is mondta, hogy szerinte ebben az ügyben

"az első kifizetett eurócenttel tiltott pártfinanszírozás valósul meg".

Ezzel ismertette újból a kormány álláspontját, miszerint az Altus tulajdonosa, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, jelenleg parlamenti képviselő jelentős pénzügyi támogatást nyújt az általa vezetett Demokratikus Koalíciónak.

Dobrev Klára, az Altus vezérigazgatója többször jelezte, hogy férje, Gyurcsány Ferenc a cég működésében nem vesz részt Forrás: Origo

Ha az Altusnak adnak pénzt, akkor Gyurcsány Ferencnek adnak pénzt, ha neki adnak pénzt, a DK-nak adnak támogatást - mondta a miniszter, aki szerint erre Deffaa "nem volt nyitott", és írásbeli előterjesztést kért, amit Lázár be is fog nyújtani. A tárcavezető megjegyezte, hogy ha ugyanez egy fideszes politikusról derülne ki, az is tiltott pártfinanszírozásnak minősülne.

- hangsúlyozta Lázár János, aki szerint ez sem a kormánynak, sem Brüsszelnek nem érdeke.

A DK közleményben reagált

A DK eközben egy közleményben hozott nyilvánosságra egy levelet, amit a keltezés szerint még május elején küldött Lázár Jánosnak Walter Deffaa.

Ebben a főigazgató azt írja, hogy

az Altus vezette konzorcium pályázata a három legjobb árú ajánlat között volt,

nyílt versenyben nyerték el a megbízást, amely sem auditálási feladatokat, sem másmilyen ellenőrzési feladatokat nem tartalmaz.

Gyurcsány pártja közölte Walter Deffaa levelét Fotó: Csanádi Márton - Origo

A levélből az derül ki, hogy a konzorcium minden tagjának nyilatkoznia kellett arról, hogy nem áll fenn sem összeférhetetlenség, sem más olyan szempont, amely a pályázatból való kizárását vonná maga után.