Betiltották az Ubert Romániában, és a stoppolást is

hogyan olcsóbb a közlekedés?, tömegközlekedés, A buszmegállóban stoppoló fiatal a Nagytétényi úton
Vágólapra másolva!
Semmit nem lehet csinálni, ami a taxisokat hátrányosan érintheti.
Vágólapra másolva!

A bukaresti kormány tavaly ősszel terjesztette a parlament elé a személy- és áruszállításról szóló 2003-as törvény módosítását célzó tervezetét, amellyel a feketefuvarozásnak akar gátat szabni. A jogszabály indoklása szerint az utóbbi időben elszaporodott az illegális személyszállítás, amely hátrányosan érinti a taxis cégeket és a személyszállító vállalkozásokat, és közvetett módon - a kieső adóbevételek miatt - az állami költségvetést is.

Az időközben elfogadott, most kihirdetett törvény szerint büntetni fogják azokat a járművezetőket, akik - az önkormányzatok által kibocsátott - engedély nélkül, pénzért szállítanak árut vagy utasokat.

Ezentúl 1000-5000 lej (70-350 ezer forint) közötti bírságot kell fizetnie annak, aki rendszeresen stoposokat vesz fel fizetség ellenében.

Ugyanezzel a bírsággal sújthatók azok az alkalmi "taxisok" is, akik a Romániában is egyre népszerűbb okostelefonos Uber program segítségével szereznek fizetős utasokat anélkül, hogy lenne taxisengedélyük, és adóznának a bevételük után.

Tilos minden, a taxisokat negatívan érintő utasszállítás Romániában Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Más európai országoktól eltérően Romániában a felvett autóstopostól többnyire elvárják, hogy fizessen a fuvarért. A viteldíjról sokszor már az utazás elején megegyeznek a felek. Egyébként a fizetség az egészségügyben szokásos "hálapénzhez" hasonló módon cserél gazdát: az utazás végén az utas belátása szerinti hozzájárulást ajánl fel az üzemanyagköltséghez, amelyet a gépkocsivezető vagy elfogad, vagy nem.