Több ezer járatot érint a spanyolok sztrájkja

spanyol reptér repülőtér barcelona
Fans of FC Barcelona check the flights departures information at the Barcelona's airport on the eve of the Champions league final match Juventus FC v FC Barcelona, in Barcelona on June 5, 2015. AFP PHOTO / JOSEP LAGO
Vágólapra másolva!
Négynapos, részleges sztrájkba kezdtek a légiforgalmi irányítók hétfőn Spanyolországban, az akció az első napon mintegy 1300 járatot érint.
Vágólapra másolva!

A spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete két hete jelentette be, hogy június 8-án, 10-én, 12-én és 14-én, a délelőtti és délutáni műszakban két-két órára beszüntetik a munkát. A spanyol légiközlekedési felügyelet tájékoztatása szerint a mostani négynapos akció a járatok mintegy negyedét, 5300 repülőgépet érinti, a sztrájk első napján délelőtt 600, délután 700 járatot.

A szakszervezetekkel nem sikerült megállapodni a minimálisan szükséges szolgáltatásokról. A légiirányítók azért tiltakoznak, mert a spanyol légiközlekedési felügyelet 61 barcelonai kollégájukat megbüntette egy 2010. december eleji spontán sztrájk miatt.

Csökkentették a túlórákat

Akkor az irányítók a nap közepén lényegében otthagyták a munkájukat, így tiltakozva, amiért a kormány drasztikusan csökkentette az engedélyezett túlórák számát, amellyel mintegy

a felére csökkent a jövedelmük.

Ugyanakkor a kormány elrendelte azt is, hogy dolgozzák le a betegség miatt kivett napjaikat, és orvosi vizsgálat alá vessék mindazokat, akik beteget jelentettek.

A Barcelona-drukkereket is utolérte a sztrájk Forrás: AFP/Josep Lago

Az egynapos tiltakozó akció megbénította a spanyol repülőtereket, a kormánynak szükségállapotot kellett hirdetnie, a katonaság vette át a légtér felügyeletét. 600 ezer utast érintett az a sztrájk.
A szakszervezet most az ellen tiltakozik, hogy a történtek miatt 5 évvel később kollégáikat felfüggesztéssel és fizetésmegvonással büntetik.