Vigyenek készpénzben is eurót, ha Görögországba mennek

Görögország, Santorini, Cyclades
Görögország, Santorini, Cyclades
Vágólapra másolva!
Ha nem sikerül megegyezni a hitelezőkkel, június 30-án csődbe mehet Görögország. A nyaralni készülőknek azonban nincs mitől félniük, szálláshelyüket már valószínűleg rég kifizették. Költőpénzről viszont érdemes lehet kicsit bőségesebben gondoskodni.
Vágólapra másolva!

Görögország csődbe mehet, ha nem sikerül megegyeznie fő hitelezőivel június 30-áig. Ekkor kellene 1,6 milliárd eurót visszafizetniük az IMF-nek. Ha ez nem sikerül, mivel egy pénzügyi kötelezettségüket nem tudják teljesíteni, technikai értelemben csődbe mennek. Erre azonban rendkívül kicsi az esély, hiszen minden félnek érdeke a megállapodás.

A görögök szeretnék újratárgyalni a hiteleiket az esetleges reformokért cserébe.

A hitelezők a lehető legkevesebb kedvezményt szeretnék adni a görögöknek. Az eurózóna pénzügyminiszterei csütörtökön találkoznak, hogy megoldást találjanak a görög helyzetre.

Érdemes több készpénzt vinni

Nem kell aggódniuk azoknak, akik Görögországba indulnak nyaralni. Érdemes viszont a szokásosnál kicsivel több készpénzt is vinni, hogy biztosan minden rendben legyen az út alatt.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár. Rajtuk is múlik a megegyezés Forrás: MTI/Andrea Bonetti

Az utazási irodák mindent kifizettek

A szervezett utazások résztvevőinek szinte semmi aggódnivalójuk nincs. Az utazási irodák még jóval a szezon előtt lefoglalták a szállásokat és a járatokat, már ki rég ki is fizették őket. Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja szerint

Csőd esetén sem omlik össze azonnal a rendszer

A csőd bejelentése után megrohanhatják az ATM-eket, a bizonytalan időszakban dönthetnek úgy a boltosok, hogy nem fogadnak el kártyát. Német lapok szerint a görög bankok is napokra bezárnának ebben az esetben. Ha a bankszámlákat is zárolják, akkor a bankkártyás fizetés teljesen le is állhat, ahogy az a 2013-as ciprusi csőd esetén is történt.

Gondtalan lehet az utazás, ha van nálunk elég készpénz Forrás: MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz

Homa Péter, a Bankkártya.hu szerkesztője szerint mindenképpen érdemes lehet több készpénzt, vagyis eurót vinni a Görögországba utazóknak. Véleménye szerint nemcsak most, de máskor is gondolnunk kell arra, hogy bankkártya nélkül is boldogulni tudjunk, hiszen sok utazóval megesik, hogy elhagyja a kártyáját, vagy az valahogy megsérül.

Zsebpénzt nem adnak az utazási irodák

Bakó Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyan a szállásokkal és az ellátással nem lehet gond egy szervezett utazás esetén, de a költőpénzről minden utasnak magának kell gondoskodnia. Az utazási irodák nem tudnak segíteni a kint lévő turistáknak, hogy készpénzhez jussanak.