20 ezer nyugdíjas 8 ezer forinttal többet kaphat

állat öregek otthona
Vágólapra másolva!
Régóta várnak anyagi támogatásra a II. világháborús hadiárvák, hadiözvegyek: most akár havi 8 ezer forintot is kaphatnak. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti.
Vágólapra másolva!

Anyagi támogatást kapnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, és elesett – írja a Pénzcentrum. A törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat - így több ezer embert érinthet a javaslat a határon túl is.

Ősszel már kérvényezni is lehet

Lázár János kezdeményezte a hadigondozásról szóló törvény módosítását. A politikus hangsúlyozta: függetlenül a második világháború megítélésétől - pusztán emberi kötelesség okán - hetven évvel a háború lezárása után nagyságrendileg évente néhány milliárd forintot jelentő összeg vállalható a költségvetésben.

Lázár János hozzátette, mintegy 20 ezer nyugdíjas kaphat anyagi támogatást.


A javaslatot hamarosan tárgyalhatja a kormány, ezután fogadhatja el a parlament. A törvény a kihirdetését követő napon hatályba lépne, utána lehet igényelni a járadékot. Ez nyáron vagy legkésőbb ősszel esedékes.

Budapest ostroma volt a második világháború egyik leghosszabb és legpusztítóbb helységharca Forrás: Origo

Mennyit kaphatnak?

Az anyagi támogatás az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 30 százaléka. Most a minimumnyugdíj 28 500 forint. A juttatás 8 550 forint lehet.

Akár havi 8500 forinttal is nőhet a hadiárvák nyugdíja Forrás: Creaturesareteachers.co.uk

A támogatást kérvényezni kell, a kérelem a tervek szerint határidő-korlátozás nélkül, bármikor benyújtható a lakóhely szerint illetékes járási, illetve kerületi hivatalban. A külföldön élő kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatala járna el, a járadékot a nyugdíjfolyósító szerv folyósítaná.