Durva árzuhanás, a gazdák fogják a fejüket

a tej útja tehenészet fejés Miző Csípőtelek tehéntelep
Vágólapra másolva!
Zuhan a nyers tej felvásárlási ára, jelenleg a legjobb termelők sem tudnak profitot elérni a tehenészetek működtetésén. A háttérben a nagy globális kínálat, a tejkvóta eltörlése és az orosz piaczár van. A problémákat tetézi, hogy a támogatási rendszer átalakítása éppen a szakosított tehenészeti telepeket fenntartó agrárszereplőket sújtja a legjobban.
Vágólapra másolva!

Jelentős árcsökkenésen van túl a nyers tej az elmúlt egy évben, az utóbbi hónapokban pedig mintha még gyorsulna is ez a folyamat. Míg egy éve még 100 forint felett volt a nyers tej felvásárlási ára, mára a szerződött árak is csupán 75-77 forint körül vannak, amelyek minőségi vagy mennyiségi felárral együtt sem érik el a 80 forintot kilogrammonként.

Egy éve még 100 forintot adtak a tejért

A teljesen szabadpiaci, azonnali értékesítést jellemző úgynevezett spot árak még ennél is alacsonyabbak, ez ma 72-73 forint körül mozog – írja a Világgazdaság. 0

Az árzuhanás oka a bőséges kínálat.

A közelmúltban az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma által publikált becslés szerint mind tejből, mind pedig sajtból és vajból rekordszintet ér el idén a világ termelése.

Még a legnagyobbak is panaszkodnak Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A felszabaduló piac mellett a tejárak zuhanása mögött meghúzódó másik ok a tavaly augusztusban bejelentett orosz embargó.

– mondta a lapnak Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

A helyzet nem túl jó

Raskó György agrárközgazdász szerint a tejtermelésen ma a leghatékonyabb gazdaságok sem tudnak keresni.

Az agrárközgazdász szerint ha az európai piac év végéig rendeződne, vagyis vagy az orosz embargó szűnne meg, vagy néhány komolyabb exportcélpontot, például ázsiai vevőket találnának a nyugati szereplők, esetleg növekedhetnének az árak.

Raskó György agrárközgazdász Fotó: Marton Szilvia

„Ha minden szépen alakul, akkor 85 forint környékéig felmehet az ár, ennél magasabb tejárat azonban nem tartok valószínűnek a közeljövőben” – tette hozzá.