Orbán a megmentő

Orbán, Nagykanizsa
Modern Városok program keretében Orbán Viktor és Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere együttműködési megállapodást ír alá. 2015.06.23.
Vágólapra másolva!
Ipari parkot, szélesebb M70-est, fél-elkerülőt és sportcsarnokot is ígért Orbán Viktor Nagykanizsán a modern városok program keretei között. A miniszterelnök a történelem lapjaira is elkalandozott, elmondta például, hogy miért voltak fontosak a zsidók a városnak.
Vágólapra másolva!

„A saját embereit gazdagítja. Nézze meg a felcsúti polgármestert” - mondja egy férfi Orbán Viktorról az egyik nagykanizsai kávézóban, nem messze a Medgyaszay háztól. A házban a miniszterelnök tartott beszédet a modern városok program alkalmából. A férfi szerint mindegy ki van hatalmon, mert mindegyik oldal csak a saját zsebét tömi.

„De azért Orbánnak voltak jó húzásai” - tudtuk meg. A bevándorlás a férfi szerint komoly probléma, a kerítés jó megoldás. A plakátok nem, azok csak a lázításra jók. Előbb utóbb visszatérnek a határok is. - „Már az unió körül?” - kérdezünk rá. - „Nem. Benne is. Amerika meg papolhat. Nekik milyen kerítésük van a mexikói határon?”

Modern Városok program keretében Orbán Viktor és Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere együttműködési megállapodást ír alá Fotó: Bielik István - Origo

Borzasztó az idő Nagykanizsán. A meteorológusok huszonfokokat jósoltak, de délután 1-kor 13 fokot mutat az autó hőmérője. Az utcán alig van valaki, a járókelők fázósan húzzák össze a kabátjukat. Korábban értünk le Nagykanizsára, így van időnk egy kávéra. A kávézó tele van. Sihederek biliárdoznak, a zenegépből bömböl az Enter Sandman a Metallicától. A hátsó asztaloknál munkaruhás férfiak ülnek. Nem lelkesednek azért, hogy nyilatkozzanak, kivéve az egyiküket.

Aki 9-e után be tud vásárolni

„A gazdaság javul?" - kérdezzük. - „Én nem érzem. És a környezetem sem. Nem hiszem, hogy tényleg, nőtt a GDP. Ha tényleg több lett, akkor én miért nem érzem? Nagyobb lett a szakadék a szegények és a gazdagok között. Ma már az is menő, aki 9-e után be tud még rendesen vásárolni.”

Orbán Viktor a kanizsaiak között Fotó: Bielik István - Origo

Az ellenzékkel csak a színfalak előtt veszekszenek - véli a férfi. - „Emlékszik a Torgyánra, meg a Hornra? Azok is ott veszekedtek, aztán a büfében meg ölelgették egymást”. - „Azért az rég volt. Ön szerint az Orbán meg a Gyurcsány is ezt csinálják?” - kérdezzük. Nem felel.

Meghalni eddig is lehetett

Lassan kezdődik a sajtóesemény, ideje menni. Kiléptünk a kávézóból. A Medgyaszay háztól nem messze, egy erkély alatt három férfi figyeli a terepet. Az óránkra nézünk. Egy gyors beszélgetés még belefér. Odamegyünk hozzájuk. A miniszterelnökre várnak. „Orbán Viktor érett, okos, művelt ember. Minden egyes gondolatával egyetértek” - mondja egyikük, szemmel láthatóan a legidősebb.

„Állítólag csak a saját embereit gazdagítja” - mondjuk neki. - Ha valaki annyit dolgozik, mint ők, akkor meg is érdemli a sok pénzt. Meg amúgy is, inkább a magyar legyen gazdag, ne a külföldi befektetők. - „No és a magánnyugdíjakkal szembeni akció?” - kérdezzük. - „Meghalni eddig is lehetett, ilyen nyugdíjjal, vagy olyannal” - mondja a bácsi.

Deák: bölcs, Orbán: megmentő

A bácsi mellett álló másik férfi is elmondja a véleményét. Magas, vállas ember. Szerinte Nagykanizsának az élelmiszeripar felemelésére van szüksége. „Lehetne megint sörgyár. Az itten víz nagyon kemény. Ez jó” - mondja.

A miniszterelnök a szokásos kisbusszal érkezett Fotó: Bielik István - Origo

„Deák volt a haza bölcse, de Orbán a megmentője” - veti közbe az első úr. „No azért van még tennivaló” - mondja a vállas. Szerinte akkor lesz minden jó, ha a magyar is megkeresi azt a pénzt, amit az osztrák. „Persze a magyarok kevesebbet keresnek Ausztriában, mint az ottaniak, de a labanc az labanc. Nem bízhatunk bennük.” - „Meg a németekben sem” - toldja meg az első úr.

„Akkor még is kikben bízhatunk? Kik a barátaink?” - kérdezzük. „Senki. A lengyelek talán még észhez kapnak, és elzavarják ezt a Tuskot.”

Full retek

„Önök jobban élnek, mint öt éve? - kérdezzük, de csak a magas férfi válaszol. „Hát Mercedest éppen nem tudok venni. De van egy Suzukim. Már tini. Ha betölti a húszat, akkor nagyon büszke leszek rá. Azért ne legyen senkinek egy kocsija, hogy státuszszimbólum legyen. Mert azok. Lakjon a 15 milliós terepjárójába, akinek az van. Annyiból egy lakás is kijön.”

Együttműködési megállapodás Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Érezzük, tereli a témát. Megpróbáljuk visszaterelni. :„No és a magas áfa?” - „Magas, magas. De hát arra költik, hogy az országot építsék, szépítsék belőle. Az urak szerint ez most szükséges áldozat. Nem lesz rá mindig szükség. Ha majd meglesz a teljes foglalkoztatás, csökkentik. A sertését már csökkentik is - jegyzik meg.

A harmadik férfi, az (egyetlen fiatal a társaságban) csak a beszélgetés végén mondja el a véleményét. „Szerintem az egészségügyet kellene javítani, mert full retek.”

Nagy álmok, nagy lehetőségek, nagy költségek

Szaladnunk kell, hogy le ne késsük a kezdés időpontját. Végül Orbánék megtették helyettünk. Jó háromnegyed órát kellet várni a miniszterelnökre és Dénes Sándor polgármesterre. Végre valahára megjönnek. Leülnek az asztalhoz, amit arra készítettek ki, hogy aláírják rajta a kormány és az önkormányzat között megállapodást.

Dénes Sándor összefoglalja a megállapodás pontjait: ipari park, m70-es, elkerülő, sportcsarnok, Muravidék. Azzal zárja szavait, hogy nagy álmok, nagy lehetőségek, Nagykanizsa.

Fotó: Bielik István - Origo

Nagy költségek - nyit frappánsan Orbán. Nagykanizsán a cél, hogy 2018-ig meglegyen a teljes foglalkoztatás, ahogy az egész országban is, derült ki. „Ha nincs munka, semmi sincs” - mondta a miniszterelnök.

Ipari park

A miniszterelnök és a polgármester egy új iparterület kiépítéséről állapodott meg. Az 500 hektáros területet a kormány vásárolja meg (már amit meg kell venni, egy része már most is az övék), és ők bocsátják majd az önkormányzat rendelkezésére. A beruházók ezek után jönnek majd maguktól Orbán szerint. „Ha van tó, lesz benne béka is” - mondja. A miniszterelnök egy jó tanáccsal is ellátja Dénest: az ipari termelés és a kutatás fejlesztés kerüljön egymás mellé. Ne különüljenek el. Dénes

M70 és elkerülő

Megállapodtak az M70-es út 2x2 sávossá bővítéséről, amit 2018-ig be akarnak fejezni.

Egy elkerülő út is szóba került. Erre 6 milliárd forintot szánnak, de nem biztosak benne, hogy be lehet fejezni a következő választásokig. Ezért a projektet kettébontották, és csak az első 4 és fél milliárdba kerülő szakaszt építik meg 2018-ig.

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere Fotó: Bielik István - Origo

Sportcsarnok

Orbán elmondta, hogy egy 3000 fő befogadására alkalmas sportcsarnokot is építenek.

A kormányfő szerint minden megyei jogú városnak szüksége van egy rendes sportcsarnokra és egy uszodára. Egy nemzetközi konferenciaközpont is szóba került Orbánék között, de ez a terv még kezdetleges állapotban van. A kormány és az önkormányzat egy közös munkacsoportra bízza, hogyan és mennyiből lehet megvalósítani - mondta el a miniszterelnök.

Muravidék

A Muravidéket is fejleszteni akarják, vállalkozások támogatásán keresztül. A turisztikai fejlesztéseken túl egy kerékpárút megépítését is megígérte a miniszterelnök.

Zsidók nélkül nehezebb

A sajtó kérdéseire válaszolva Orbán elmondta, hogy a város sokat veszített, amikor elvesztette kereskedelmi rétegét és zsidó közösségét, akik az ország gazdasági vérkeringésébe csatolták be Nagykanizsát. A város régen jól használta ki természeti adottságait, és kamatoztatta azokat az energiaiparban, a söriparban és az élelmiszeriparban. Ezekre az adottságokra most is lehet építeni, a miniszterelnök szerint.

Túlzás lenne azt mondani, hogy Nagykanizsa süllyedő hajó, de tény hogy bajban van - tudjuk meg.

A fiatalok elvándorolnak, a lakosság öregszik, többet harangoznak temetésen, mint esküvőn. A modern városok programmal mindez változhat. Nem old meg minden problémát, de el lehet vele indulni a jó irányba - véli Orbán.