Még hetet kell aludni az olcsó mosógépért

Szerelem, Aki bújt, aki nem: meztelen férfi a mosógépben
Vágólapra másolva!
Július elsejétől lehet pályázni az államilag támogatott mosógépcsere-programra. Az Otthon melege program ötödik alprogramja keretében akár 45 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is lehet nyerni.
Vágólapra másolva!

A készülékcserével minimum 10 százalékos energia- vagy 20 kg/év szén-dioxid-megtakarítást szükséges elérni. Az 500 millió forinttal támogatott program keretében legfeljebb 45 ezer forint vissza nem térítendő támogatás kapható régi mosógépek energiatakarékos új készülékre történő cseréjéhez, mondta Mészáros Fanni a CECED Magyarország Egyesülés cégvezetője.

Öregek a gépek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium május 28-án hirdette meg az Otthon melege programhoz kapcsolódó pályázati felhívást.

A CECED Magyarország 2013-as tanulmánya szerint a magyarországi háztartásokban levő háztartási nagygépek 46 százaléka 8 évnél idősebb, a mosógépeknél ez az arány már meghaladta a 49 százalékot.

A 13 tagú CECED Magyarország Egyesülés segíteni kívánja a pályázókat. A www.csereprogram.hu honlapra összegyűjtöttek minden szükséges információt, amelyekhez itt bárki regisztráció nélkül hozzájuthat - hívta fel a figyelmet Mészáros Fanni.

A tavaly ősszel indult, szintén állami támogatással megvalósuló hűtőgépcsere-akcióról a cégvezető elmondta: csaknem 25 ezer pályázat érkezett, ezeknek 96 százalékát jóváhagyták, végül több mint 22 ezer készüléket cseréltek ki, ami magas aránynak számít.

A pályázat indulása alkalmából a CECED Magyarország tagvállalatai adományozási akciót jelentettek be; olyan családoknak segítenek új, energiatakarékos készülékekkel, akik még a támogatással együtt sem tudnak új mosógépet vásárolni. A felajánlott 16 mosógépet az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el rászoruló családoknak.

Még egy hét, és lehet pályázni Forrás: Getty Images/iStockphoto/Sergiy Tryapitsyn

A pályázatok a megjelenést követően, a 2015. július 1-je és 2015. szeptember 30-a közötti időszakban, illetve a támogatáshoz rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

A pályázóknak rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a kormányzati portálon.

Az Otthon melege program ötödik alprogramja 12 ezer, magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemély számára nyújt 25‒45 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást új, magas energiahatékonyságú mosógépek beszerzéséhez.