Minizavargások Athénban, Krétán aggódnak

Görögország, görög válság, bank
Nyugdíjasok a bank előtt, Görögországban
Vágólapra másolva!
A média pánikot kelt a görög helyzet miatt, ezért a turisták nem akarnak majd Krétára utazni – ettől félnek a helyiek a szigeten, jelentette az Origo tudósítója. Görögországban egyébként a legtöbben már kivették a pénzüket a bankból, ezért nem okozott gondot, hogy a bankokat egy hétre bezárták, az automatákból pedig csak maximum 60 eurót lehet kivenni egy nap. A pártok intenzív kampánnyal készülnek a vasárnapi népszavazásra, a társadalom megosztott, Athén minden részén spontán minitüntetések alakulnak ki.
Vágólapra másolva!

Elsősorban a médiát okolják a pánikkeltésért Kréta lakói – jelentette az Origo tudósítója a helyszínről. Ahogyan fogalmaznak, erős a hitük, és egyáltalán nem látják olyan borúsan a helyzetet, mint ahogyan azt a sajtóban tálalják. A helyiek azt hangsúlyozták a munkatársunknak, hogy továbbra is bíznak a helyzet mielőbbi és hatékony megoldásában.

Az viszont, ahogy a média tálalja a helyzetet, jelentős károkat okozhat a turistaparadicsomoknak

– teszik hozzá a helyiek. Tudósítónknak azt mondták, attól tartanak, hogy az európaiak inkább más úti célt választanak, és nem a görög szigeteken töltik majd a nyári szabadságukat.

Sokan kimenekítették a pénzüket

Nem pánikolnak a görögök az egyhetes bankzár és a tőkekorlátozások miatt, a legtöbben már kivették a pénzüket a bankból, erősítette meg tudósítónk értesülését Pogátsa Zoltán közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, aki jelenleg Athénban van.

Mára Görögországban több a készpénz, mint a bankbetét.

Ráadásul nagyon sokan befektették vagy külföldre menekítették a pénzüket.

A boltok nyitva vannak

A bankok és bankautomaták előtt nem kígyóznak sorok, a boltok, szupermarketek, benzinkutak nyitva vannak, az élet többé-kevésbé a megszokott kerékvágásban zajlik Athénban, mondta a közgazdász.

Többségében nyugdíjasok a bankautomata előtt, Görögországban Forrás: EPA/ORESTIS PANAGIOTOU

Az Origo tudósítója pedig azt mondta, Krétán továbbra is lehet bankkártyával fizetni az üzletekben, a kártyaleolvasók még mindenhol működnek.

A társadalom megosztott

Az emberek természetesen idegesek, nagy a bizonytalanság, senki sem tudja mi lesz, értékelte a helyzetet Pogátsa Zoltán. A társadalom – ahogy minden társadalom hasonló horderejű kérdésben – megosztott azt illetően, hogy a vasárnapi népszavazáson elfogadják-e Görögország hitelezőinek a "pénzért megszorításokat" receptet követő ajánlatát.

Gyakran alakulnak ki Athén minden szegletében utcasarki minitüntetések, amelyeken a szónokok hangosbeszélőn keresztül győzködik az embereket az egyik vagy a másik döntés helyességéről.

Athén minden szegeltében utcasarki minitüntetések alakulnak ki Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

Intenzív kampány

Ami a politikát illeti,

a kormánypártok és az ellenzéki pártok is intenzív kampánnyal készülnek a vasárnapi referendumra.

A kormánypártok (a Sziriza és a Független Görögök) amellett kampányolnak, hogy a lakosság utasítsa el a megszorításokat és a hitelezők ajánlatát. A legtöbb ellenzéki párt ennek ellenkezőjét szeretné elérni, tudtuk meg Pogátsa Zoltántól.

A közbeszédet ez az egy téma határozza meg a televízióban és a sajtóban is.

A görög szigeteken attól félnek, hogy a válság médiabeli tálalása miatt kevesebb lesz a turista Forrás: Puskás Zoltán

Az Origo tudósítójának az egyik krétai üzlet eladója azt mondta, ő

biztos, hogy nemmel fog szavazni vasárnap.

Mint fogalmazott, azért, mert nem kér abból a csomagból, ami nagyobb adóterheket és alacsonyabb nyugdíjakat jelentene. Közölte, úgy tudja, édesapjának a nyugdíja a megszorítások után kevesebb, mint a felére csökkenne.

A macedón bankok kivonják a pénzüket

Bár Görögországban nincs bankpánik,

a macedón központi bank utasította az ország pénzintézeteit, hogy minden pénzüket vonják ki a görög bankokból,

miután Athén bejelentette a tőkekorlátozásokat, írja a Reuters hírügynökség. A macedón jegybank szerint az intézkedés ideiglenes, a korlátozások csak a jövőbeli tranzakciókra vonatkoznak, a már folyamatban lévőkre nem.

Macedónia bankrendszerének körülbelül 20 százaléka görög kézben van, az egyik legnagyobb macedón bank, a Stopanska Banka tulajdonosa a görög központi bank. Ha a görög bankrendszer összeomlik, az hatalmas kiadást jelent majd a Macedón államnak. A macedón bankrendszer kiszolgáltatott helyzetéről itt írtunk korábban.