Vannak ötleteink az olcsó strandolásra

medence matrac strand
Vágólapra másolva!
Június közepén már megdőlt a fővárosban a strandra látogatók száma. Az idei nyár még tartogat meleg napokat, amikor sokan a vízbe menekülnek a hőség elől. A strandolás nem kis költséggel jár. A K&H pár hasznos tippet gyűjtött össze. Ezek segítségével optimalizálhatjuk a kiadásainkat.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi 2-3 évben folyamatosan nőtt a strandra járók száma. Idén június közepén megdőlt minden eddigi rekord a fővárosi strandokon. A kánikula elől egy nap 35 ezer ember ment strandra.

Nem kell aggódni, lesz még hőség Forrás: Thinkstock

Javult a vendégek fizetőképessége, különösen a 2011-12-es évekhez viszonyítva. A fürdővendégek számát növeli, hogy

a Fővárosi Önkormányzattól, valamint néhány vidéki városban élő diák is, ahol az önkormányzat csatlakozott a kezdeményezéshez. Ők többnyire családjukkal együtt fürdőznek.

Sok a csábító ajánlat

Egy átlagos, négyfős család ugyanakkor észrevétlenül is 10 ezer forint felett költ egy-egy strandolós napon. K&H szerint, hogy ne szálljanak az egekbe a költségek, érdemes megfogadni pár tanácsot:

  • Nem mindegy, melyik strandot választjuk. Az árak jelentősen eltérnek, így érdemes indulás előtt az interneten körülnézni. Budapesten a Palatinus belépője a legdrágább, két felnőtt és két gyerek számára hétvégén 8100 forintot kell fizetni az idén, míg a Pünkösdfürdői Strandra 5000 forintot. Vidéken pedig már 3500 forintért is strandolhat az egész család.
  • A kedvezményeknek mindenképpen nézzünk utána. Van, ahol hétfőtől csütörtökig olcsóbb a belépő, pénteken viszont már a hétvégi jegyárakkal számolnak. Családi belépőkből is több fajta létezik attól függően, hány felnőtt és gyerek vált jegyet. Szinte mindenhol létezik délutáni belépő is.
  • Egész napra megyünk vagy csak fél napra? Jó móka egész nap a strandon hűsölni, de van, akinek pár óra bőven elegendő a napon. Ha előre tudjuk, hogy két-három óránál többet nem szeretnénk a strandon tölteni, inkább délután menjünk, hiszen általában 16 óra után olcsóbbak a jegyárak. Ilyenkor már a nap sem tűz olyan erősen, kisebb a leégés veszélye is.
  • Szabjuk meg előre a költségkeretet. Ritka az olyan család, aki meg bírja állni, hogy semmit se vegyen a strandon. Egy fagyi, egy üdítő vagy sör, egy lángos, 4 fővel számolva máris újabb 3-4 ezer forintot adtunk ki. Még indulás előtt döntse el a család közösen, mivel szeretnék tölteni a napot a fürdőzésen kívül, és előre határozzák meg a szórakozásra fordítható keretet.