Nem úszta meg a kartellezést a román Mol

Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A román legfelső bíróság csökkentette a román Versenytanács által a Mol Romániára kartellezés miatt kiszabott bírságot, közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A román Versenytanács 2012-ben összesen 880 millió lej (62 milliárd forint) bírságot szabott ki a román Petromra, az osztrák OMV-re, a Rompetrol Downstreamre, a Molra, az orosz Lukoilra és az olasz ENI-re amiatt, hogy a vállalatok 2008-ban közös megállapodás alapján kivontak a piacról egy bizonyos fajta üzemanyagot és ezzel megsértették a versenyjogi szabályokat.

Csökkent a bírság

A Mol Romániára kirótt bírságot a román legfelső bíróság 80,2 millió lejről 64,2 millió lejre csökkentette, ugyanakkor

az olajtársaság jogerősen elvesztette a pert,

amelyet a bírság eltörléséért indított.

Kartellezés miatt fizethet a magyar olajcég romániai leánya Forrás: MTI/Róka László

A hat vállalat külön-külön indított pereket a Versenytanács döntése ellen, és a Mol Románia elleni jogi eljárás az első, amelyben jogerős döntés született. A bukaresti ítélőtábla első fokon helybenhagyta a hatóság döntését, ezért fellebbezett az olajtársaság a legfelső bíróságon.

Az olajtársaságok már korábban kifizették a bírságot,

miután a befizetés felfüggesztésére vonatkozó kérésüket elutasította az illetékes román bíróság.

A Mol Románia az idei első negyedévben hét százalékkal növelte eladásait. A Mol-csoport februárban megvásárolta a 42 benzinkúttal rendelkező ENI Románia olajipari társaságot, és ezzel 200-ra növelte üzemanyagtöltő-állomásai számát Romániában.