Már az unióban is tudják, mennyi szegény él nálunk

Arló Minden gyerek lakjon jól Roma Cigány Gyermegéhezés Gyermekszegénység Arló Minden gyerek lakjon jól Cigány Gyermegéhezés Gyermekszegénység Arló, Hunyadi János utcai romák, akik a Minden gyerek lakjon jól Alapítvány által kaptak segélycsomagokat
Arló, Hunyadi János utcai romák, akik a Minden gyerek lakjon jól Alapítvány által kaptak segélycsomagokat
Vágólapra másolva!
Magyarországon, bár némi javulás is tapasztalható, minden harmadik embert fenyeget a veszély, hogy a társadalom legmélyebb szintjére süllyed. Csak Romániában, Bulgáriában, Görögországban és Lettországban rosszabb a helyzet.
Vágólapra másolva!

Nem könnyű felmérni, hogy mekkora eséllyel szegényedhet el egy család. Több uniós módszer is van, mind különböző problémát közelít meg. Az egyik fő mutatószám az egyes országok mediánjövedelmének 60 százaléka alatt élők aránya, vagyis az alacsony keresetűek.

Hiába van munkájuk, sokan nélkülöznek Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A medián a helyzeti középértéket jelenti. Vagyis azt a számot, amit egy növekvő számsor közepén találunk. Például egy 5 fős országban, ahol sorra 50, 70, 130, 200, 620 ezer forintot keresnek, 130 ezer forint lesz a mediánjövedelem. Ez a gyakorlatban sokszor elég közel van az átlaghoz.

Fontos az is, hogy a háztartások tudják-e fizetni a számláikat, vagy nélkülöznek. Az Eurostat módszertana szerint meghatároznak 9 alapvető szükségletet, és ha ezekből legalább 3-at nem tud megengedni magának egy család, akkor nélkülözőnek nevezzük. Ez a kilenc szükséglet 1; a lakásbérleti díj, törlesztőrészlet vagy rezsi, 2; a megfelelő fűtés, 3; a váratlan kiadások rendezése, 4; a rendszeres húsfogyasztás, 5; egy rövid vakáció, 6; tv 7; mosógép 8; gépkocsi 9; telefon.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Elszegényedéshez vezethet az is, ha a család tagjai huzamosabb ideig nem tudnak dolgozni. Alulfoglalkoztatott valaki, ha a munkaképes idejének csak 20 százalékában dolgozott. Ezeket a mutatókat veti össze az Eurostat is, és az adatok kiegészültek a 2014-es magyar számokkal is.

Az ország közel harmada veszélyben

A magyar lakosság 31,1 százaléka volt kitéve az elszegényedés és a szociális kirekesztés kockázatának 2014-ben.

Ez 2,3 százalékpontos javulás a megelőző évhez képest. A legtöbben azért tartoznak ebbe a kategóriába, mert nélkülöznek.

Vagyis nem tartoznak az alulfoglalkoztatottak közzé, nem is keresnek nagyon rosszul, mégse tudják megengedni maguknak azokat a javakat, amelyek szinte nélkülözhetetlenek. Az adatokból látszik, hogy szegény ország vagyunk.

Az elszegényedés és szociális kirekesztésnek kockázatának kitett magyar lakosság eloszlása 2014-ben Forrás: Eurostat

Az Európai Unióban gazdagabb országaiban a fenti ábra másképp néz ki. A fejlettebb országokban az a jellemző, hogy az alacsony jövedelműek aránya viszonylag magasabb, de kevesebben nélkülöznek.

Ez azért lehet így, mert a fejlettebb országok mediánjövedelme sokkal magasabb, mint a magyar, így annak 60 százalékából már telik azokra az alapvető fogyasztási javakra, amelyek meglétét mérik.

Hiába dolgozunk

A problémánk tehát nem az, hogy nincs munka. Ebben segít az egyre terjedő közmunkaprogram, amely sokak számára biztosít lehetőséget, de a bér sok mindenre nem elegendő. Az uniós országokkal összehasonlítva ezzel együtt hátul kullogunk. Az elszegényedés és társadalmi kirekesztődés kockázata csak 4 országban magasabb. Egyik ezek közül a válság sújtotta Görögország.

Az elszegényedés és a szociális kirekesztés kockázatának kitettek eloszlása az egyes országokban, 2013 Forrás: Eurostat

Javul a helyzet

A legfrissebb adatok azonban épp ezen a területen mutatnak javulást. 2013-hoz képest 2,3 százalékponttal kevesebben vannak kitéve idehaza az elszegényedés és a szociális kirekesztődés kockázatának.

Az elszegényedés és a szociális kirekesztés kockázatának kitett magyar lakosság eloszlása és változása Forrás: Eurostat

A nélkülözők száma csökkent. Az viszont baljósló, hogy a legszerencsétlenebbek (akiknek se munkájuk, se vagyonuk, és juttatásokat se kapnak) többen vannak. Számuk 4,5 százalékról 4,7-re nőtt.