Egyre többen kaszinóznak, de igazán nagyot a Merci szakított

Mercedes Kecskemét Mercedes Benz CLA Shooting Brake Mercedes Kecskemét
2015 január 20.-án legördült az első négyajtós CLA Shooting Brake Mercedes-Benz személyautó a kecskeméti gyártósorról
Vágólapra másolva!
A Mercedes a teljes profitját kivitte az országból, de az ipar szárnyal, épp az autógyártás miatt. A felcsúti polgármester cége a fővárosban csatornázhat, míg a Swietelsky Felcsútra építhet kisvasutat. A héten kiderült az is, hogy egyre többen kaszinóznak, és többet költhetünk az olimpiai pályázatra. Az Uber kicselezné a kormányt. A Közgép a bíróságra, a Tippmix a világhálóra megy. Ez történt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Először fordult elő 2012 óta, hogy a kecskeméti Mercedes-gyárat üzemeltető Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

a teljes profitját kivitte az országból.

A vállalat 2012-ben 53,8 millió euró (mai árfolyamon számolva 16,5 milliárd forint) adózott eredményt könyvelt el, ennek felét utalta át az anyavállalatának, míg 2013-ban a tavalyinál alig valamivel több, 66,3 millió euró adózott nyereséget termelt, de akkor nem fizetett osztalékot. Most a csaknem 64 millió eurós adózás utáni profitot átutalta a tulajdonosnak, a Daimler AG-nak.

Január 20-án gördült le az első négyajtós CLA Shooting Brake a kecskeméti gyártósorról Fotó: Polyák Attila - Origo

A 2012 tavaszától termelő kecskeméti gyár fejlesztési költsége 800 millió euró volt, ami akkori árfolyamon számolva 200 milliárd forint. A most osztalékként átutalt 20 milliárd forint tehát a teljes beruházási költség 10 százaléka.

Megvan, kik építik a kisvasutat Felcsútra

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. építheti a felcsúti kisvasutat, tudta meg a Hír24. A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány és a cég július 10-én írta alá a szerződést. A céget nem nyílt eljárás keretében választották ki, sőt

közbeszerzési eljárás sem volt.

A Miniszterelnökség szerint azért nem kellett közbeszerzést kiírni, mert a projekt bruttó összköltsége 857 millió forint, az EU pedig ehhez 600 millió forintot ad, az EU-s támogatás nem éri el a projekt teljes költségének a 75 százalékát.

A felcsúti polgármester Budapesten csatornázhat

A fővárosi önkormányzat négy tenderen összesen félmilliárd forintért kötött szerződést csatornázási munkákra, derült ki az EU közbeszerzési értesítőjéből. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cége két pályázaton is nyerni tudott. A csatornázási beruházást uniós forrásokból finanszírozza a főváros.

Megugrott a kaszinók forgalma

Egyre több hazai és külföldi játékos látogatja a hazai kaszinókat, amelyeknek az összesített játékbevétele és játékadója évről évre dinamikusan nő, derült ki Tállai András államtitkár Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.

Az összesített adatok szerint

  • 2011-ben 205 ezer,
  • 2012-ben 300 ezer,
  • 2013-ban 639 ezer,
  • 2014-ben 810 ezer

hazai és külföldi játékos látogatta a játékkaszinókat. 2015 első felében már 606 ezren jártak a kaszinókban.

10 milliárdot már biztosan elköltünk a olimpiára

Budapest biztosan nem ússza meg pár milliárdból az olimpiarendezés megpályázását, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött a 2024-es olimpiáról, hogy nem lesz köztes szűrés a rendezésre jelentkező városok között, így nem lesz szűkített lista sem. Ez azt jelenti, hogy

Budapest is végig versenyben marad, és ott lesz a 2017-es helyszínkijelölésen.

Ezzel eldőlt az is, hogy a pályázás során 10 milliárdot már biztosan elköltünk az olimpiarendezésre attól függetlenül, hogy a magyar főváros olimpiát rendez 2024-ben, vagy sem.

A MOB-nak ki kell adnia a teljes olimpiai tanulmányt Forrás: Károly Gábor - Origo

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása szerint a MOB-nak ki kell adnia az Együttnek a PricewaterhouseCoopers által készített, több mint 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányt a 2024-es budapesti olimpiáról.

A Szerencsejáték Zrt.-nél 5 milliárdért fejlesztettek valamit

Hamarosan megújul a Szerencsejáték Zrt. legnagyobb sportfogadási játéka, a Tippmix, amelyet a cég elmondása szerint kifejezetten a játékosok igényei alapján szabtak át.

Ilyenek lesznek az új szelvények Fotó: Marton Szilvia - Origo

Egyelőre tesztelik a rendszert, de várhatóan már augusztusban megújul a Tippmix. A szelvényeket ezentúl online is összeállíthatjuk, azonban

fogadni továbbra is csak a fogadóirodákban, a lottózókban lehet.

Viszont a fejlesztésnek köszönhetően „kinyomtathatjuk az internetet”.

A Főgázé lett az egész ország

Most már hivatalos, hogy a Főgáz veszi át a Tigáz ügyfeleit. 2016 végére Magyarországon mindenki a nemzeti közműcég leányvállalatától kapja majd a gázt.

Újra kicselezheti az Uber a kormányt

Nem teszi le a kesztyűt az Uber: ha az új taxisrendelet szerint már csak taxisengedéllyel és pszichológiai alkalmasságival lehet személyszállítással foglalkozni, ők kifizetik a képzések díját a sofőrjeiknek.

Felveszik a kesztyűt Forrás: AFP/Bertrand Langlois

Értesüléseink szerint azt is kitalálták, hogyan maradhatnának olcsóbbak a fővárosban a taxisoknál, és hogyan ússzák meg, hogy kötelezően sárgára festett kocsival kelljen fuvarozniuk az utasokat.

Bírósághoz fordultak Simicska Lajosék

A Közgép azt kérte, hogy a jogerős bírósági ítélet megszületéséig függesszék fel a céget a tenderekből kizáró határozatot. Így megnyílhatna a közbeszerzési pályázatok lehetősége a Közgép előtt, ha a bíróság helyt adna a társaság kérésének. Arról, hogy miért is zárták ki a Közgépet, bővebben itt olvashat.

A BKV aláírt az oroszokkal

Augusztus 7-én Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója és Andrejev Andrej Anatoljevics, a Metrowagonmash vezérigazgatója aláírta az M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújításáról és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállításáráról szóló szerződést, tájékoztatott közleményében a közlekedési vállalat.

Egy kiégett metrókocsi a BKV Kőér utcai járműtelepén Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A szerződés alapján a korszerűsítés megindul,

az első felújított jármű a tervek szerint 2017 év elején állhat forgalomba.

11 fiatalt már hazacsábított a kormány

A Gyere haza, fiatal! program keretében eddig 11 külföldre vándorolt fiatal tudott Magyarországon elhelyezkedni, 170 fő állása pedig még függőben van. Összesen több mint kétezren regisztráltak.

Külföldön is kutakodik utánunk a NAV

Az utóbbi fél évben összesen csaknem 2 ezer, naponta átlagosan 10 megkeresést küldött a külföldi hatóságoknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magyar cégek, illetve magánszemélyek adózásának tisztázása érdekében.

Közmunkások tízezreit titkolhatja a kormány

Az eredetileg tervezettnél legalább 20, de inkább 30 ezerrel több közmunkás foglalkoztatását lehetne finanszírozni abból a pénzből, amit erre a jövő évi költségvetésben szán a kormány.

Az eltérést béremelés, egy eltitkolt gigaprojekt, biztonsági ráhagyás vagy egyszerűen rossz tervezés indokolhatja.

Pénzügyileg a rendszer az utóbbi pár évben egyébként egyre hatékonyabban működik.

Nagyot ugrott az ipar júniusban

Az ipari termelés volumene 11 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index pedig 6 százalékos növekedést jelez, jelentette első becslése alapján a KSH. Elemzők szerint jelentőset ugrott az ipari termelés, amely az idén 5-7,5 százalékkal is bővülhet.

Az ipar teljesítménye 22 hónapja megszakítás nélkül emelkedik éves összehasonlításban. Az első fél évben az ipari kibocsátás 7,3 százalékkal szárnyalta túl az előző év azonos időszakit.