Ezeken a településeken van gond az ivóvízzel

Hőség Nyár Kút Hőség Nyár Kút Ivóvizes kút a Széll Kálmán téren
Ivóvizes kút a Széll Kálmán téren
Vágólapra másolva!
Az ország legtöbb településén biztosított a vezetékes ivóvízellátás, több helyen azonban vegyi, pár településen biológiai szennyeződés miatt nem iható a csapvíz. Az Origót a megyei kormányhivatalok tájékoztatták a magyarországi ivóvízhelyzetről.
Vágólapra másolva!

Az Origo e-mailben fordult a Miniszterelnökséghez, friss adatokat kértünk tőlük arról, mely településeken nem iható ma Magyarországon a vezetékes víz, milyen anyagok szennyezik a vizet az adott területeken, és milyen lépéseket tesznek a helyzet javításáért. A Miniszterelnökség a megyei kormányhivatalok jelentései alapján válaszolt.

Tizennégy megyei kormányhivatal adatai alapján az alábbi településeken, illetve településrészeken nem iható a vezetékes víz. A legtöbb településen ezért tartályos, lajtos kocsis vagy palackos vízosztás folyik. A táblázat alatt közöljük a megyei kormányhivatalok részletes beszámolóit.

Ivóvízhelyzet Magyarországon

A miniszterelnökség tájékoztatása alapján az alábbi településeken nincs vagy problémás valamilyen okból a vezetékes ivóvízellátás.

Pest: Bugyi-Felsővány, Kiskunlacháza-Dunaparti üdülő, Kőröstetétlen, Lórév

Somogy: Csokonyavisonta, Rinyaújlak, Patalom, Háromfa, Bakháza, Somogyvár-Somogyvámos (57 másik település)

Békés: Bucsa, Nagybánhegyes, Battonya, Békéssámson, Dombegyház, Kisdombegyház, Magyardombegyháza, Magyarbánhegyes, Gádoros, Kardoskút, Nagyszénás, Orosháza, Pusztaföldvár, Szarvas, Tótkomlós, Medgyesegyháza-bánkút, Csabacsűd, Ecsegfalva, Geszt, Hunya, Kardos, Kertészsziget, Csabaszabadi, Pusztaottlaka, Mezőgyán, Örménykút, Zsadány, Csorvás, Gyula, Gerendás, Kondoros

Hajdú-Bihar: Álmosd Bagamér Báránd Berekböszörmény Furta Hortobágy Hortobágy-Szásztelek Hosszúpályi Kokad Komádi Komádi-Dobaipuszta Komádi-Gyártelep Hencida Körösszegapáti Létavértes Magyarhomorog Mikepércs Nádudvar Nyírábrány Újiráz Vekerd Zsáka Szerep Hosszúhát


Tolna:
Kapospula-Alsóhetény

Jász-Nagykun-Szolnok: Tiszafüred-Kócsújfalu, Nagyiván, Tiszaszőlős, Kőtelek, Tiszasüly, Tiszasüly-szénási, major, Kuncsorba, Cserkeszőlő, Szelevény, Szelevény-Pálóczipuszta, Tiszakürt, Tiszakürt-bogaras, Tiszainoka, Nagyrév, Öcsöd, Kunszentmárton-Kungyalu

Bács-Kiskun: Jánoshalma, Mélykút, Kiskőrös, Kecel, Jászszentlászló, Kiskunmajsa-bodoglár, Mélykút-Öregmajor, Kunfehértó, Harkakötöny, Tompa, Kelebia, Borota, Rém, Kisszállás, Kéleshalom, Hajós, Császártöltés, Imrehegy, Fülöpjakab, Csengőd, Soltszentimre, Kaskantyú, Páhi, Tázlár, Fülöpszállás, Soltvadkert, Bácsbokod, Bácsborsód, Madaras, Bácsszentgyörgy, Felsőszentiván, Érsekhalma, Nemesnádudvar, Bácsszőlős, Csikéria, Csávoly, Hajós-Pincefalu, Kisszállás-Újfalu, Kisszállás-Almajor, Kiskőrös-Ökörd, Érsekcsanád, Gara, Katymár, Kunbaja, Mátételke, Tataháza, Bácsalmás

Pest megye és Budapest

Pest megye területén határértéket meghaladó arzéntartalom miatt hat városban korlátozzák a vezetékesvíz-szolgáltatást, név szerint Bugyi-Felsőványon, Kiskunlacháza-Dunaparti üdülőn, Kőröstetétlenen, Lóréven. Kerepesen a víz nitráttartalma magas, ezért átmenetileg az egy évnél fiatalabb csecsemők és a várandós anyák részére biztosítanak palackozott vagy zacskós ivóvizet. A többi településen lajtos kocsival és kijelölt kutakból osztják a vizet.

Ivóvizes kút a Széll Kálmán téren Fotó: Polyak Attila - Origo

Veszprém megye

Veszprém megyében nincs olyan település, ahol nem iható a víz.

Somogy megye

Somogy megyében az arzén és az ammónium határértékeket meghaladó szennyezettségű ivóvízzel ellátott települések vannak. A megyében arzénes víz miatt jelenleg hét településen történik átmeneti vízellátás, ez 5523 főt érint. Ezek közül öt településen a vezetékek építése folyik, emiatt szünetel az ivóvízellátás, kivéve Babócsa-Bolhót, ahol már rákötötték a települést a víztelepre. A többi területen 3147 lakos kap tartályból vagy konténerből kap ivóvizet.

Patalomban, a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. által telepített, átmeneti ivóvízellátást biztosító konténeres berendezés üzemel. A benyújtott ivóvíz a vizsgálati jegyzőkönyvek alapján a szolgáltatott víz megfelelő minőségű.

Barcson talajvízzel érintkezhetett a vízvezeték, bakteriális fertőzés miatt nem iható a csapvíz Forrás: MTI/Varga György

Háromfán HM-konténerből nyerhető ivóvíz, de a próbaüzem is elkezdődött a vízműnél. Bakházán lajtos kocsiról szállítják a vizet, de a kormányhivatal szerint itt hamarosan megoldódik a vezetékes ellátás is. Csokonyavisontán és Rinyaújlakon felszerelt GEH (granulált vashidroxid) töltetű tisztítótartályok működnek.

Ammóniás kutaknál esetileg fordul elő – hálózati nitrifikáció miatt – nitrit határérték túllépés, 2-3 településnél évente, ekkor a csecsemőknek palackozott vizet szállítanak. Határérték feletti ammónium artalom miatt 54 település érintett, ebből 33-nál lezajlott vagy folyik a beruházás, és kb. 10 település nem pályázott.

A vas-mangán tartalom magas Somogyvár-Somogyvámos vizében, amely csak ezen összetevőkben érintett, és ezért nem tudott a KEOP-os (arzén, ammónium, nitrit, bór, fluorid) pályázaton indulni – itt nincs vízkezelés, kifogásolt a víz, de fogyasztható. A fokozott monitoring továbbra is tizenegy Somogy megyei településen van érvényben.

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megye összes településén iható a vezetékes víz.

Békés megye

Békés megyében 35 településen van probléma az ivóvízzel: mind a 35 településen túl magas a víz arzéntartalma, 5 településen pedig a bór okoz gondot (Tótkomlós, Kondoros, Bucsa, Kertészsziget és Ecsegfalva). Fluoridszennyezés Békés megyében nem fordul elő.

Lajtos kocsiból vizet vesznek emberek a Békés megyei Mezőhegyesen Forrás: MTI/Rosta Tibor

További egy település, Elek nem szerepel a derogációs listán, pedig az arzén mennyisége itt is határérték feletti.

A településeken átmeneti ivóvízellátással biztosított minden lakos számára az ivóvíz minőségű víz. Újkígyóson az átmeneti vízellátást a Közép-Békési Regionális Vízmű vezetéken átadott ivóvízre kötött közkifolyón keresztül biztosítja, Kardos településen ballonos ivóvízzel biztosított az ivóvíz, a többi településen pedig a honvédség által telepített, de az érintett ivóvíz-szolgáltatók által üzemeltetett ivóvíztisztító konténerekkel biztosított a lakosság ivóvízellátása. Az érintett településeken vízjavító beruházások folynak, új kutakat fúrnak, ivóvíztisztító telepeket építenek.

Nógrád megye

Nógrád megyében nincs olyan település, sem településrész, ahol nem iható vagy korlátozottan iható a vezetékes víz, vagy ahol ne lenne megfelelő vezetékesvíz-bekötési lehetőség. A lakások bekötési aránya kb. 90 százalék. A csőrepedések miatti átmeneti vezetékes vízhiányt lajtos kocsival oldja meg a szolgáltató.

Vas megye

Valamennyi település vezetékes vízzel ellátott.

Palackos vizet oszt a Honvédség Fotó: Hajdú D. András - Origo

Hajdú-Bihar megye

Hajdú-Bihar megyében több településen arzén-, illetve bórszennyezés miatt nem iható a vezetékes víz. Összesen 55 719 ember nem jut így vezetékes ivóvízhez. Az átmeneti ivóvízellátást két településrészen, Komádi-Dobaipusztán és Komádi-Gyártelepen tartály, egy településen, Hencidán palackozott ivóvíz, egy településrészen, Szerep-Hosszúháton ballonos ivóvíz biztosítja.

A többi településen és településrészen a Honvédelmi Minisztérium konténere biztosítja az átmeneti ivóvízellátást.

Tolna megye

Tolna megyében jelenleg csupán egy településen korlátozta a szolgáltató a víz fogyasztását. Kapospula-Alsóhetény település részen 2015. július 13. óta bakteriális problémák miatt az üzemeltető DRV Zrt. korlátozta a vízfogyasztást, a víz csak forralás után fogyasztható.

A bakteriálisan fertőzött víz csak forralás után iható Fotó: Bielik István - Origo

Az üzemelő kút vize megfelelő, de az alacsonytároló medencénél és a hidrofóroknál a többszöri mosatás és fertőtlenítés ellenére is folyamatosan újra megjelenik a közegészségügyi kockázatot jelentő baktérium a vízben. Időközben elkészült a KEOP-beruházás keretében a Dombóvár–Alsóhetény összekötő vezeték. Alsóhetény a továbbiakban Dombóvárról ellátható. A távvezeték üzembe helyezésének engedélyezése folyamatban van.

Zala megye

Zala megyében minden vízmű által szolgáltatott víz iható. A települések belterületein minden ember részére biztosított a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás.

Baranya megye

Baranya megyében mind a 301 településen iható az ivóvíz, és nincs olyan, ahol korlátozottan lenne fogyasztható az ivóvíz.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A megyében a csapvíz több helyen átlépi az arzén, bór, és klór határértékeket. Határértéket meghaladó nitriteredmény miatt jelenleg nincs elrendelve nitrit-monitoring a megyében, illetve vízosztás a csecsemők és terhes nők számára. Az érintett településeken az átmeneti vízellátást az üzemeltető végzi lajtos kocsikkal.

.

Veszélyes lehet a nitrites víz a várandós nők számára Forrás: Thinkstock

Bács-Kiskun megye

Bács-Kiskun megyében mind 24 településen arzén-, három településen arzén- és jódszennyezés miatt osztanak vizet, a legtöbb helyen telepített tartályból (HM-konténerből vagy kijelölt kútból), két helyen, Kaskantyún és Hajós-pincefaluban palackos és zacskós vizet osztanak. Amelyik település nem rendelkezik konténerrel, ott a meglévő víztisztító technológia üzemeltetése mellett végzik az új technológia kivitelezését.

Komárom-Esztergom megye

A települések vezetékes ivóvízzel való ellátottsága a megyében közel 100%-osnak tekinthető. Azonban a puszták és a dűlők tekintetében a vezetékes víz több esetben nem felel meg a 201/2001. (X. 25.) Korm. rendeletben foglaltaknak. Ezeken a területeken nem lakás célú ingatlanok épültek, azok a település külterületi részén vannak. ( Esztergom-Búbánatvölgy, Esztergom-Szamárhegy, Bikolpuszta, Kömlőd-Parnakpuszta, Szomor-Somodorpuszta.)

Kömlőd-Parnakpuszta területen 98 fő nem jut vezetékes vízhez. A puszta vízellátását az Aranykocsi Zrt. mint nem közüzemi szolgáltató a Virágtanya tehenészeti telep I. rétegvízi kútjairól biztosítja. A tartályos ivóvizet a települési önkormányzat szálltja ki a területre, a gyerekeknek palackos vizet osztanak. A probléma egy korábbi, réteg eredetű szennyezés miatt alakult ki. A víz ammóniás, vasas, mangános.

Szomor-Somodorpuszta területen kb. 90-100 főt érint hasonló probléma. A használati vizet a területen található kutak adják, a tartályos ivóvizet a települési önkormányzat szállítja ki a területre, a gyerekeknek palackos vizet osztanak. A víz bakteriológiai és kémiai paraméterei nem voltak megfelelőek. A víz ammóniás, vasas, mangános. A kútból havi rendszerességgel vesznek vízmintát.

Komárom-Esztergom megyében a tanyák vízellátása akadozik Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Esztergom Búbánatvölgy és Szamárhegy településrészein továbbra sincs vezetékes ivóvíz, egyedi kutakból (a kutak nem állami tulajdonban vannak) látják el magukat az ingatlanok, a bikolpusztai részen sincs jó ideje iható vezetékes víz, a kettő lakosságát csak tippelni tudják, nincsenek erre vonatkozó pontos adataik, de kb. 1000-1500 ember lehet, Bikolpusztán 30-40 fő. Bikolpusztán E. coli baktérium, és nitrit-, nitrátszennyezettség miatt kifogásolt a víz.

Ezeken a területeken a víz helyenként vasas, mangános, ami jellemzően kőzet eredetű, valamint ammóniaszennyezettség tapasztalható, amely a levegővel érintkezve nitritté-nitráttá alakul, ami a csecsemők számára különösen veszélyes. Az önkormányzattal együttműködve, a vízellátás folyamatos monitorozása mellett lajtos kocsival, palackozott vízzel, valamint tartályos ivóvízzel történik a lakosság ellátása.