Túl olcsó a tej

Dr. Life, A nyers tej lenne a világ legveszélyesebb itala?
Vágólapra másolva!
A magyar termelők csak előállítási költség alatt tudják eladni a tejet. A piacon ugyanis túltermelés van többek közt az orosz embargó miatt. Megszűnt a tejkvóta is. Túl magas az áfa, ezért sok importőr elcsalja, így a magyar termelők hátrányba kerülnek. A termelők közt összefogásra lenne szükség, mert csak úgy tudnának versenyezni a külföldiekkel.
Vágólapra másolva!

A magyar termelők az önköltségi ár alatt, literenként 75 forintért adják el a tejet a feldolgozóknak - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán. Elmondta, a tej előállítási ára 90-100 forint literenként, ami egy hatékony gazdaságban 85 forint is lehet, de egy kevésbé modernben több mint 100 forint.

Kifejtette, túltermelés és kínálati piac alakult ki, mert

áprilistól megszűnt az uniós tejkvóta, továbbá az uniós döntéshozók nem számoltak azzal, hogy bevezetik az orosz embargót.

Össze kellene fogni

Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy az uniós és a magyar agrárpolitika is folyamatosan próbálja segíteni a termelői összefogásokat azért, hogy a feldolgozókkal vagy a nagykereskedőkkel folytatott tárgyaláson erősebb alkupozícióba kerüljenek. Hozzátette,

az EU legnagyobb tejfeldolgozó üzemei - amelyek 10-15-ször több tejet dolgoznak fel mint a teljes magyar tejtermelés - termelői tulajdonban vannak.

A magyar termelőknek össze kellene fogni, hogy fel tudják venni a versenyt Forrás: Thinkstock

Túl magas az áfa

Az is fontos az igazgató szerint, hogy ha kijutnak a piacra, akkor ne találkozzanak olyan olcsó importtermékekkel, amelyek nem tisztességes úton kerültek be a magyar piacra.

Harcz Zoltán közölte: egy szlovákiai tejfeldolgozó terméke, mire Magyarországra kerül, közel 50 forinttal olcsóbb lesz, mint a saját hazai piacán, mert itt nem fizetik meg utána az áfát.

A tej 18 százalékos áfakulcsa arra sarkall egyes nagykereskedőket, hogy ne fizessenek adót,

vagy szabálytalanul visszaigényeljék az áfát. Ezzel máris 50 forinttal lehet csökkenteni az árat.

A magyar átlagfogyasztó pedig bármennyire is szeretne magyar terméket venni, vélhetően az olcsóbb tejet választja - mondta.