Romlott ételeket evő migránsok, akikkel legyünk felelősek

Vágólapra másolva!
Az országos tiszti főorvos szerint az illegális bevándorlás nem hoz magával közvetlen járványveszélyt, de egészségügyi kockázat van. Úgy úszhatjuk meg a bajt, ha rendesen mosunk kezet, nem fogdossuk a migránsok véres holmijait, és nem fekszünk le velük. 
Vágólapra másolva!

Felelős magatartás. Az országos tiszti főorvos, Paller Judit szerint ez a kézmosás mellett a legfontosabb dolog, amivel az emberek elkerülhetik a bevándorlásból fakadó egészségügyi kockázatokat – tudtuk meg az ÁNTSZ épületében tartott sajtótájékoztatón hétfő délelőtt.

A felelős magatartás minden bizonnyal a migránsokkal való szexuális kapcsolat elkerülését jelenti. Ezt ugyan nem mondta ki a tiszti főorvos. Ehelyett úgy fogalmazott, hogy a migránsokkal való érintkezésre gondolt, és hogy szűrővizsgálatokra van szükség a menedékkérőknél a nemi úton terjedő betegségek miatt.

Ne fogdossuk

A tiszti főorvos emellett azt mondta, hogy közvetlen járványveszély nincs, de egészségügyi kockázat van, mert a migránsok nagy része más higiéniai kultúrából érkezik, és sokan közülük romlott ételeket esznek, amitől hányásos és hasmenéses betegségeket kaphatnak.

A felelős magatartás és a migránsokkal való találkozást követő alapos kézmosás mellett az is fontos, hogy ne fogdossuk a bevándorlók által hátrahagyott tárgyakat, különösen, ha vér vagy "egyéb biológiai szennyeződés van rajtuk".

A vizsgálatok

A bevándorlók orvosi vizsgálatát a járási tiszti főorvos rendelheti el. Eddig 14 ezer esetben rendeltek el vizsgálatot, de csak 500-an jelentek meg rajta. A megvizsgáltak 3 százalékánál diagnosztizáltak hepatitis B-t, 5 százaléknál pedig szifiliszt.