Csúszópénzről és magyar rendőrökről ír a BBC migránsügyben

Józsefváros, igazoltatás, rendőrség, migráns
A rendőrök, közterület-felügyelők közösen ellenőrzik az utcán sétáló menekülteket
Vágólapra másolva!
Bécsben nyilatkozott egy szír menekült nő a BBC-nek. Azt mondta, csúszópénzt kértek tőle a magyar rendőrök, amiért cserébe nem vitték el egy itteni befogadóállomásra, hanem továbbmehetett Bécsbe.
Vágólapra másolva!

A BBC stábja végigkísérte a szíriai Nur Amar útját Törökországtól Svédországig. Nur a háborúban elveszítette apját és otthonát, anyja pedig Törökországban maradt menekültként, ő azonban eljutott Svédországba.

Útközben végig elkerülte a hatóságokat és azt, hogy regisztrálják – ilyenkor ugyanis a dublini szerződés szerint ott kell menedékért folyamodnia, ahol először regisztrálják. Ha pedig továbbmenne, oda toloncolnák vissza, ahol regisztrálták.

Nehéz kijutni Magyarországról

A riport Nur és menekülttársai magyarországi állomásával is foglalkozik. Azt mondják, innen különösen nehéz kijutni. A csoport a zöldhatáron, a képek alapján embercsempészek segítségével jutott be. A riport szerint azonban Budapesten

a rendőrség rájuk talált, és 50 euró csúszópénzt kértek tőlük

azért, hogy ne regisztrálják őket.

Eljutott Svédországba

A csúszópénz kifizetése után, Bécsen keresztül végül eljutott Svédországba. Nur itt jelentkezett először a hatóságoknál, és menekültstátuszért folyamodott, hiszen az északi ország – ahol az EU egyik legbefogadóbb menekülttörvénye van érvényben – már indulásakor az úti célja volt.

Cikkünk megjelenésekor e-mailben kérdeztük a BRFK sajtóosztályát arról, kaptak-e hasonló bejelentést, folyik-e nyomozás vagy belső vizsgálat az állítólagos megvesztegetés miatt. Válaszukat annak megérkezése után itt közöljük.