Gyorsabban utazik a pénzünk mától

Vágólapra másolva!
Hétfőtől a felére csökken a banki átutalások teljesítésének várható ideje. Továbbá meghosszabbítják az üzemidőt is.
Vágólapra másolva!

Szeptember 7-től a bankok közötti napközbeni átutalások 2 óra helyett átlagosan 1 óra alatt teljesülnek, az eddigi öt helyett naponta 10 elszámolási ciklusban bonyolítják le a pénzforgalmat a bankok a központi elszámoló rendszer fejlesztésének köszönhetően. Jelenleg egyébként a törvényi határidő 4 óra, ám átlagosan 2 óra 5 perc alatt érkezik meg a pénz a címzett számlájára.

További változás lesz, hogy az este vagy éjszaka benyújtott átutalásokat a Giro Zrt. másnap reggel egy órával korábban juttatja el a címzettekhez, így az átutalt összeg már a bankfiókok nyitásakor elérhető lesz a számlatulajdonosoknak. Délután pedig fél órával (az eddigi 16 óra 30 percről 17 órára) hosszabbodik az átutalási megbízások napközbeni benyújtására rendelkezésre álló időszak.

A fejlesztésben a Giro Zrt., a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a bankok vettek részt. A tervek között szerepel az azonnali átutalás megvalósítása is, ám ennek pontos határideje még nem ismert.