Visszaveszi saját részvényeit a Suzuki

Vágólapra másolva!
A Volkswagennek fizet 1100 milliárd forintot a cég.
Vágólapra másolva!

A Suzuki Motoror Corp visszavásárolja a saját részvényeinek 19,9 százalékát, amely eddig a Volkswagenél volt. A tranzakcióra akár 3,9 milliárd dollárt is szánnak.

A japán autógyártó a Reuters jelentése szerint mintegy 122,77 millió részvényt vesz meg, amelyek összértéke a szerda este kialakult tőzsdei záróár alapján 3,9 milliárd dollárért (1100 milliárd forint). A Volkswagennek egy bírósági döntés miatt kell megválnia a részesedésétől.

A két autógyár még 2009-ben állapodott meg az együttműködésről, hogy közösen növeljék a részesedésüket a feltörekvő piacokon és együttműködjenek a fejlesztésekben. A szövetség azonban nem volt olyan erős. 2011-ben már a bíróságon kezdeményezte a Suzuki, hogy a Volkswagen adja el a részesedét.