Újabb pofont kaptunk a Szép kártya miatt

szép kártya pr
Vágólapra másolva!
Több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteriaszabályozás - foglalt állást a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka.
Vágólapra másolva!

A főtanácsnoki indítvány még nem ítélet, és nem is kötelezi a bírákat döntésük későbbi meghozatalakor. A főtanácsnok feladata, hogy független jogi álláspontot fogalmazzon meg a jogvitában.

Sérül az uniós jog

Yves Bot úgy látja, hogy a vállalkozások letelepedési szabadságát jogellenesen korlátozza az a magyar jogszabály, amelynek értelmében a külföldi vállalkozások fióktelepei nem bocsáthatnak ki Szép kártyát. A francia jogász szerint

az is sérti az uniós jogot, hogy csak részvénytársaságok vagy kft.-k végezhetnek ilyen tevékenységet, mert a tagállamok nem írhatják elő, hogy a szolgáltató milyen formában működjön.

Yves Bot úgy véli, hogy az is ellentétes az uniós szabályokkal, hogy Szép kártyát csak azok bocsáthatnak ki, akiknek minden nagyvárosban van ügyfélszolgálati irodájuk.

szép kártya pr Forrás: OTP

A főtanácsnok állásfoglalása szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak az Erzsébet-utalvány kibocsátására vonatkozó monopóliuma ellentétben áll a letelepedés és szolgáltatásnyújtás alapszabadságával.

Kötelezettségszegési eljárás indult

Korábban az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított az Erzsébet-utalványok és a Szép kártya miatt Magyarországgal szemben. A vizsgálatból nyilvános vita majd per lett, amit az EU április 10-én indított a Európai Unió Bírósága előtt - derül Trócsányi László igazságügyi miniszter írásbeli válaszából, amely egy képviselői kérdésre született. Az ügy előzménye, hogy 2011 novemberében egy zárószavazás előtti javaslatként az adótörvényekbe betették az Erzsébet-utalvány bevezetését - erre 2012 elején került sor.