Átlagosan napi 30 forintot költünk statisztikákra

Vágólapra másolva!
Naponta nagyjából egy kisebb tojás árát, mintegy 30 forintot költ Magyarországon minden ember statisztikára - közölte a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese egy pénteki budapesti beszélgetésen, amelyet a statisztika nemzetközi világnapjára készülve tartottak.
Vágólapra másolva!

Németh Zsolt a

Jó adatokkal a jobb életminőségért címmel meghirdetett rendezvényen

az intézményüket érintő adatokat ismertetve azt is elmondta: a KSH honlapjáról a külső felhasználók adatletöltéseinek száma egy év alatt mintegy 2,4 millió.

Vukovich Gabriella, a hivatal elnöke arról beszélt: Magyarországon, ahogy a világon mindenütt, egyre több adatot használnak és még többet igényelnek, különösen a szakpolitikai és az üzleti szférából.

Túltermelnek statisztikákból

Ezzel együtt a rendezvény pódiumbeszélgetésén megszólalók úgy vélik, hogy a KSH több adatot publikál, mint amennyit abból felhasználnak. Szerintük

a döntéshozók nem használják ki eléggé az adatokban rejlő lehetőségeket.

A beszélgetés résztvevői egyebek mellett annak a meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy javítani kellene az állampolgárok statisztikai jártasságát, és hogy a statisztikai ismereteknek jobban meg kellene jelenniük az oktatásban.

A beszélgetésen szó esett arról is, hogy egyfajta "adatközlési forradalom" zajlik ma a világban, megindult az adatok "mozgó és dinamikus" szemléltető megjelenítése, ám ebben Magyarország lemaradásban van, pedig sokszor egy jó vizuális megjelenítés többet ér, mint egy többoldalas szöveg.