Uniós pénzek billentik helyre a költségvetést

Szerb-Magyar határ Ásotthalomnál
Épül a pengedrótos kerítés a menekültek megfékezése céljából.
(migráció, honvédség, nato penge)
Vágólapra másolva!
Módosítják az idei költségvetést, a migránsválság kezelésére a kormány újabb 30 milliárd forintot szán - jelentette be Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Az MTVA-tól több mint 47 milliárd forint adósságot vállal át az állam.
Vágólapra másolva!

Adorján Richárd elmondta: a módosítás során a rendkívüli kormányzati kiadások költségvetési soron lévő összegét 60 milliárd forinttal, 160 milliárd forintra emelik.

Hozzátette: lesz egy 1 milliárd forintos módosítás is a migránsválság kezelésére, ez az összeg gyakorlatilag "vésztartalék" lesz. Az 1 milliárd forintos előirányzat a BM költségvetési fejezetében lesz majd - mondta a helyettes államtitkár. Az NGM költségvetésért felelős helyettes államtitkára kifejtette: az államháztartás első nyolchavi magas pénzforgalmi hiányszámától nem kell megijedni, mivel a költségvetésbe a várakozásoknál is több adóbevétel folyik be, és a beérkező többletbevételekből fedezi a kormány a menekültügyi helyzet kezeléséből adódó többletkiadásokat.

Ásotthalomnál is épült pengedrótos kerítés a menekültek megfékezésére Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Adorján Richárd kérdésekre elmondta: költségvetés tervezett módosításának elsődleges oka a menekültügy komplex problémájának kezelése, hozzátéve, hogy

a rendkívüli kormányzati intézkedések 100 milliárd forintos keretét lényegében idén már felhasználták.

A 60 milliárd forintos plusz kiadásból 30 milliárd forintot a menekülthelyzet kezelésére fordítanak (idén eddig a kormány erre a célra 30 milliárd forintot költött el), emellett a módosítás révén 30 milliárd forint maradt egyéb rendkívüli kiadásokra.

Adorján Richárd kiemelte: egy új költségvetési tétel is megjelenik majd 1 milliárd forintos összegben, ez ami felülről nyitott kiadási sor lesz, és a "Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások" elnevezéssel fogják a BM fejezetében szerepeltetni.

Nem tudná adósságát törleszteni állami segítség nélkül az MTVA Forrás: MTI/Zih Zsolt

A helyettes államtitkár szerint, ha az idei év vége felé esetleg olyan további költségek merülnének fel, amelyek újabb terheket jelentenének, ebből fedezné a kormány a kiadásokat. Ezzel nem kellene a költségvetést majd az év végén ismét a parlamentnek módosítania, mivel felülről nyitott lesz ez a tétel, a kormány saját hatáskörben dönthet majd annak esetleges megemeléséről - fűzte hozzá.

Mivel az idei költségvetés jobban alakul a tervezetthez képest, a többletbevételek ellentételezik a plusz kiadásokat,

az idei büdzsé tervezett módosítása nem veszélyezteti az uniós módszertan szerinti, a GDP-hez mért 2,4 százalékos idei hiánycélt.

A helyettes államtitkár arról is szólt, hogy a költségvetés módosítása során

az állam átvállal a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) 47,2 milliárd forint adósságot,

de ez sem az adósságot, sem a hiányt nem növeli, mivel a kormányzati szektoron belüli adósságátvállalás történik majd. Elmondta: ennek során korábbi adósságok átvállalásáról van szó, az MTVA kiadásai idén megnőttek, és eljutottak egy olyan kritikus ponthoz az adósság kamatterhei, amelynek törlesztése már gondot okoz.

Adorján Richárd kiemelte: az NGM arra számít, hogy az év utolsó három hónapjában több száz milliárd forint érkezik EU-tól Magyarországra, és az uniós pénzek helyreállítják az idei költségvetés egyensúlyát.