Elfutottak a rendőrök elől a cigarettacsempészek

kölcse csempészcigaretta
Vágólapra másolva!
De utolérték őket.
Vágólapra másolva!

Több mint 24 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak Magosligeten a rendőrök - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Fehérvári Marietta százados elmondta, hogy a kölcsei határrendészeti kirendeltség munkatársai szeptember 21-én, hétfőn két ingatlant ellenőriztek a magyar-ukrán határhoz közeli településen.

Hiába futottak

A rendőrök láttán az egyik lakóház udvaráról két férfi megpróbált futva elmenekülni, de elfogták őket. A 22 éves és a 25 éves helyi lakos igazoltatása után a két ingatlan lakóházaiban és melléképületeiben összesen 28 870 doboz, több mint 24 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak.

Majdnem 30 ezer doboz cigarettát találtak Forrás: Police.hu

Átadták őket

A rendőrök a két férfit a lefoglalt dohányáruval együtt átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amely eljárást indított az ügyben.