Akinek jó a forintosítás, az hátradőlhet

devizahitel, autóhitel, fogyasztási hitel
A teljesítő gépjármű- és személyi devizahitelek hátralévő futamidejének eloszlása (tartozásösszeg szerint)
Vágólapra másolva!
Nincs teendőjük azoknak az autóhiteles ügyfeleknek, akik elfogadják devizahitelük forintosítását - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1-en. 
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés kedden döntött a devizában felvett autóhitelek, illetve fogyasztói hitelek forintosításáról. A még élő szerződéssel rendelkező fogyasztók december 15-éig kapják meg azt az elszámolási értesítőt, amely megmutatja a jelenlegi, valamint a forintosítást követő helyzetet. Január 15-éig kapják kézhez az értesítőt azok, akiknek követeléskezelőnél lévő szerződésük van - ismertette a szóvivő.

200 ezer ügyfelet érint

Az autóhitelek, valamint a személyi kölcsönök forintosítása mintegy kétszázezer ügyfelet érint - közölte.

A teljesítő gépjármű- és személyi devizahitelek hátralévő futamidejének eloszlása (tartozásösszeg szerint) Forrás: MNB, KHR

Az ügyfeleknek egy hónapjuk van arra, hogy döntsenek arról, ha nem kérik a forintosítást. Binder István szerint döntő többségük látni fogja, hogy a lehetőség kedvező. Megerősítette, mintegy 10-11 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést jelent a rögzített árfolyam, ami megegyezik az ingatlanokra felvett devizahitelek forintosítási árfolyamával.

Nem lesz több árfolyamkockázat

Az előnyök között említette azt is, hogy az adósok megszabadulnak az árfolyam-ingadozástól, a kiszámíthatatlan havi törlesztőrészletektől, amelyet kiszámítható, forintalapú hitelezés vált fel.
A szóvivő kitért arra, hogy sok devizahitel fix törlesztésű, így nem érezték az ügyfelek az árfolyamhatást. Csak az utolsó hónapokban szembesültek azzal, hogy még akár egy-másfél millió forintot is fizetniük kell. Ez is megszűnik az új rendszerben, ebből a szempontból is kiszámítható lesz a törlesztés - hangsúlyozta a szóvivő.