Hamarosan jönnek az új gyorsutak

M9
Szekszárd, 2015. január 8. Az útdíjköteles M9-es autóút Szent László hídra vezető szakasza Szekszárd közelében 2015. január 8-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Október végéig elkészülnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei, a javaslatot a kormány az októberi első ülésén megtárgyalta és elfogadta, közölte a fejlesztési tárca.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő hetekben áttekinti a tervezett közúti beruházásokat abból a szempontból, hogy melyek épülhetnek meg gyorsútként, és hol van szükség magasabb színvonalú útkapcsolatra. Ezután megkezdik a kiválasztott fejlesztések előkészítését. Az NFM közlése szerint az idei év végéig elvégzik a már meglévő főutak vagy autóutak esetleg indokolttá váló átsorolását is.

A gyorsutak a magasabb kategóriájú utakénál rövidebb kivitelezési idővel és jelentősen olcsóbban épülhetnek meg.

A keretszabályok kiemelten veszik figyelembe a közlekedésbiztonsági szempontokat, jelezte a minisztérium.

Autópályák is lehetnének

Közölték azt is, hogy a kormány azzal a feltétellel hagyta jóvá az új útkategória bevezetését, hogy a gyorsutak tervezése és kivitelezése során minden esetben lehetőséget kell biztosítani az új szakaszok későbbi autópályává vagy autóúttá bővítésére.

Az új gyorsutak akár autópályákká is bővíthetőek majd Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A készülő szabályozás megengedi ugyan a felüljárók elhagyását, a szintbeni kereszteződések azonban nem feltétlen velejárói az új úttípusnak. A megoldást kizárólag ott alkalmazzák, ahol erre a kisebb forgalom lehetőséget ad. Két szintbeni kereszteződés között legalább 15 kilométeres távolságot kell hagyni, a vadvédő kerítések mindenütt megépülnek majd, közölte az NFM.

A főút és az autóút között

A közlemény emlékeztet, hogy a kormány elsődleges infrastrukturális célkitűzései közé tartozik a Modern Városok Programban érintett települések bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózatba, az országhatárokig a még hiányzó szakaszok kiépítése és egyéb kiemelt közúti fejlesztések megvalósítása. A hazai és európai uniós források hatékony és észszerű felhasználása érdekében az NFM a gyorsforgalmi utak egy új, a főút és az autóút közötti típusának bevezetését kezdeményezte.

A tárca hangsúlyozta, a kétszer kétsávos, fizikai elválasztással épülő gyorsutak forgalombiztonsági szempontból is komoly előrelépést jelentenek az országos hálózatba csak kétszer egysávos, rossz állapotú, balesetveszélyes főutakkal bekötött térségek számára.