Négyből három számlát időben befizetünk

pénz, forint, pénztárca, Önnek is pár ezresébe kerülhet Matolcsy tévedése cikhet
Vágólapra másolva!
Javult a fizetési fegyelem Magyarországon, az ügyfelek rövidebb határidőkkel és pontosabban fizetik a számlát, mint egy évvel korábban, ismertette Thummerer Péter, a követeléskezelő EOS-csoporthoz tartozó EOS Faktor Zrt. ügyvezetője.
Vágólapra másolva!

A válaszadók szerint Magyarországon az idén

a kibocsátott számlák 77 százalékát az ügyfelek időben kiegyenlítik

az előző évi 74 százalékkal szemben, és jobb a mutató a kelet-európai átlagos 75 százaléknál is, mondta Somodi Bernadett, az EOS Magyarország értékesítési vezetője. A felmérésben 2015 tavaszán 13 európai országban 2600 pénzügyi szakértőt, Magyarországon mintegy 200 cég döntéshozóit kérdezték meg a fizetési szokásokról.

Gyorsabban fizetünk

A fizetési határidők 31 napra csökkentek a magyar piacon az előző évi 37 napról, és kevesebb a 36 napos kelet-európai átlagnál is, ami többnyire az új Polgári törvénykönyvnek tudható be, közölte Somodi Bernadett.

Többnyire időben fizetünk Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A vállalati szektor szereplői a késedelmes fizetések és nemfizetések okaként a tavalyi adatokhoz hasonlóan leginkább a likviditási problémákat, illetve saját ügyfeleik nemfizetését jelölték meg, míg a magánszemélyek az eladósodottságra, a fizetésképtelenségre és a munkanélküliségre hivatkoznak leggyakrabban.

Thummerer Péter szerint a kutatás megállapításai alapján elmondható, hogy

nőtt a magyar vállalatok stabilitás-érzete,

mivel idén mindössze a válaszadók 6 százaléka érezte azt, hogy egy-egy kifizetetlen számla a cég létét fenyegeti, a tavaly mért 13 százalékhoz képest, hasonló trendek látható Kelet-Európában is, ahol ez a mutató 17 százalékról 8 százalékra esett.