Válaszolt a kormány a gyerekvállaláshoz kötött nyugdíjra

öreg, kéz
Vágólapra másolva!
Szakemberek szerint újra kell gondolni a nyugdíjak számítását. Van, aki a gyerekek számához kötné a nyugdíjak összegét. Korózs Lajos a kormányt kérdezte, Rétvári Bence válaszolt.
Vágólapra másolva!

Korózs Lajos MSZP-s képviselő a kormányhoz intézett kérdésében megemlíti, hogy a gyerekek számához kötött nyugdíj témája előkerült pár hete egy konferencián is, amit az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság rendezett, és a résztvevők arra jutottak, hogy a nyugdíjjogosultságot előbb-utóbb a gyerekvállaláshoz kell kötni.

Aki nem vállal gyereket, egy csomó pénzt félre tud tenni a nyugdíjas éveire Forrás: Thinkstock


A politikus arra volt kíváncsi, hogy a kormány hogyan lesz képes fenntartani a nyugdíjrendszert az elöregedő társadalomban.

A nyugdíjhoz járulékfizető gyerek kell

Mindenki csak akkor kaphatna nyugdíjat, ha járulékfizető gyereket nevelt fel – ez is elhangzott a konferencián. Ma az is kaphat nyugdíjat, aki nem nevel gyereket. Banyár József, a Corvinus egyetemi docense, közgazdász, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tanácsadója a konferencián azt mondta, a nyugdíjbiztosítás rendszerében sok potyautas van.

Aki nem vállal gyereket, egy csomó pénzt megspórol magának, ergo azt a pénzt már félre is teheti a nyugdíjas éveire, amit nem költött el a meg nem született gyerekére.

A szakember hozzátette, a gyerek felnevelése a fontos, és nem a gyerek világrahozatala.

Nincs ilyen elképzelés

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a szocialista politikusnak adott válaszában kiemelte, a

Forrás: Vinoth Chandar/Flickr

Rétvári Bence hozzátette, hogy a konferencia kizárólagosan szakmai esemény volt, szakértői minőségükben jelen lévő résztvevőkkel. A szeptemberi háromnapos rendezvényen 80 ország 123 szervezete vett részt a Várkertbazárban rendezett társadalombiztosítási konferencián.

Rétvári Bence szerint a nyugdíjrendszer egyensúlyát 2010-2014 között sikerült megteremteni, és annak fenntarthatósága a következő években biztosított.