2000 új munkahelyet nyithatnak az üzleti szolgáltatók

Nem lehetetlen egy multis álomállás – így kaparinthatod meg! karrier CV állásinterjú
Vágólapra másolva!
9 százalékos létszámnövekedést tervez a következő évben az a csaknem 30 magyarországi üzleti szolgáltató központ, amely részt vett a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség felmérésében, és amely a hazai szektor mintegy felét reprezentálja.
Vágólapra másolva!

Ez a növekedés átlagosan 2000 új munkahely létrehozását jelentheti az összesen 40 ezer munkavállalót foglalkoztató iparágban - derül ki a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményéből.

Senki sem tervez leépítést

A felmérésben részt vevő vállalatok 72 százaléka tervez lészámbővítést, és nincs köztük olyan, amely a létszám csökkentését fontolgatná. Az idei felmérésben részt vevő

29 SSC és outsourcing vállalkozás közel 22 000 embert foglalkoztat.

A tervezett létszámnövekedés a felmérés szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy a vállalatok közel 60 százaléka tervezi bővíteni szolgáltatási portfólióját, és szeretne elmozdulni a magasabb hozzáadott értéket teremtő szolgáltatások irányába.

Előnyt jelent a nyelvtudás

Az eredményekből kiderült, hogy a felmérésben részt vevő cégek 90 százaléka használ valamilyen ösztönző programot a munkavállalók számára, és az SSC-k közel 70 százaléka kínál valamilyen karrierutat biztosító programot dolgozóinak.

A kutatásban részt vevők újra és újra elsődleges kockázatnak tekintik működésük szempontjából a

több nyelvet beszélő, megfelelően képzett munkarő-utánpótlás biztosításának megoldatlanságát.

Ezért a HOA kiemelt feladatként kezeli a szakember utánpótlás-bázis szélesítését, mind a képzőkkel való együttműködés, mind pedig a munkaerőpiaci szolgáltatókkal való együttműködések keretében - olvasható a közleményben.