Javult a kereskedelmi egyenlegünk

1 Euro Business Close-up Coin Currency Day Economy Emblem Euro Europe Geography Graphics Indoors Metal Money Number HORIZONTAL 688609
A kkv-kre ráfér az exporterősítés
Vágólapra másolva!
A külkereskedelem kilátásai továbbra is kedvezőek, jelentős mértékű az augusztusi többlet az elemzők szerint. Az idei többlet a Takarékbank szerint 8,1 milliárd euró közelébe ugorhat, míg a CIB Bank 7 milliárd eurós aktívumot vár.
Vágólapra másolva!

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az adatok nem csupán az olajárak zuhanása miatti cserearány javulást, hanem a kivitel felfutását is mutatják. "A kivitel felfutása részben az európai konjunktúra élénkülésének, részben pedig az autóipari és más iparágak kapacitásnöveléseinek köszönhető" - tette hozzá.

A KSH adatai szerint az év első nyolc hónapjában a kivitel euróértéke 7,4, a behozatalé 5,6 százalékkal emelkedett. Külkereskedelmünk még mindig igen egyoldalú, a kivitel 79%-át, a behozatal 76%-át az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

Gyenge euró, olcsó olaj

Szerinte a külkereskedelmi kilátások továbbra is kedvezőek, mivel a tavalyinál gyengébb euró, a jóval alacsonyabb olajárak és az EKB mennyiségi lazítása pozitív hatással lehetnek az európai konjunktúrára, így élénkülhet az európai kereslet, ami ellensúlyozhatja a feltörekvő gazdaságok, és különösen a kínai gazdaság lassulását.

Mint mondta, a VW-botrány ugyan kockázatot jelenthet a kivitelben, azonban az európai autópiac folytatódó növekedéséből más autógyárak profitálhatnak,

és ezeknek a hazai autóipari beszállítók szintén partnerei. A győri Audi pedig közölte, hogy változatlan tervek szerint folytatódik a termelés.

Jövőre visszaeshet

Suppan Gergely szerint a tavalyi 6,27 milliárd után idén 8,1 milliárd euró közelébe ugorhat a külkereskedelmi többlet, mivel a háztartási fogyasztás növekedésének importnövelő hatását ellensúlyozhatja az olaj- és energiaárak meredek zuhanása, ami jelentős mértékben javítja a cserearányt.

Az alacsonyabb olaj- és energiaárak akár 2,5 milliárd euróval csökkenthetik az energiaimport értékét.

Jövőre azonban az olajárak kismértékű emelkedése miatt kissé szűkülhet a külkereskedelem többlete, de így is 8 milliárd euró közelében maradhat- vélekedett.

A vártnál alacsonyabb

A CIB Bank elemzői kiemelik: a vártnál alacsonyabb lett, de így is jelentős mértékű a magyar külkereskedelmi többlet: az augusztusi egyenleg a KSH előzetes adata szerint 459 millió eurós aktívumot mutatott. A piaci konszenzus, és a megelőző hónap adata is 600 millió euró fölötti volt. Az előző év azonos időszakában ugyanakkor a havi többlet hasonló mértékű, 434 millió euró volt - írták.

A CIB Bank év egészére vonatkozó előrejelzése szerint a várttól elmaradó augusztusi szám ellenére az éves többlet is meghaladhatja a tavalyi értékét, akár a 7 milliárd eurót is megközelítve.