Szombaton indul a magyar lakások állapotfelmérése

Vágólapra másolva!
Miben élünk? - Lakásviszonyok, 2015 címmel a Központi Statisztikai Hivatal. A háztartások állapotát és a lakhatási helyzetet mérnék fel.
Vágólapra másolva!

A KSH tájékoztatása szerint az összeírás átfogóan vizsgálja a háztartások lakáshelyzetét, a lakások és a lakóépületek minőségét, valamint azt, hogy az emberek mennyire elégedettek a lakásukkal, környezetükkel, milyen okból, hogyan változtattak lakást az elmúlt években, és milyen terveik vannak a közeljövőre. A felmérés kiterjed a háztartások lakáskiadásaira és lakásfenntartási problémáira, a korábban felvett lakáshitelekre és az igénybe vett támogatásokra is.

Interneten és személyesen is

Az adatgyűjtést október 10-e és november 30-a között végzik, az ország csaknem 500 településén, 20 ezer, véletlenszerűen kiválasztott háztartás bevonásával. De a válaszadók személyesen vagy interneten is kitölthetik a kérdőívet.

Ha személyesen terveznek választ adni, akkor azt a háztartásokat felkereső - hivatalos igazolvánnyal, illetve megbízólevéllel rendelkező - kérdezőbiztosoknál tehetik meg.

Az, aki az internetes kitöltést választja, az erre a célra kialakított (mibenelunk.ksh.hu) weboldalon tud hozzájárulni adataival a felmérés sikeréhez.

A KSH az adatokat bizalmasan kezeli, azok felhasználása pedig összesítve, egyedi azonosítás nélkül történik. Az adatok feldolgozása után a KSH széles körben nyújt majd tájékoztatást az eredményekről. A felmérésben részt vevők további információt kérhetnek az adatgyűjtésről a mibenelunk@ksh.hu e-mail címen és a 06-80-200-766-os ingyenes zöldszámon.