Milliárdos áfacsalást fedezett fel a NAV

2015.10.09. 11:33

Több mint egymilliárd forinttal károsította meg a költségvetést egy budapesti és zalaegerszegi lakosokból álló bűnszervezet fémkereskedelmen keresztül – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője.

Sárközi Alexandra közleményében az áll: a nyomozás adatai szerint egy 34 éves budapesti férfi irányította azokat a fővárosi cégeket, amelyek négymilliárd forintot meghaladó értékben, az áfa megfizetése nélkül szereztek be fémipari termékeket olasz és osztrák kohóktól, majd az árut Magyarországon már bruttó áron értékesítették. A kohóktól közvetlenül a végfelhasználókhoz leszállított árukat papíron szlovén, majd magyar gazdasági társaságokon keresztül többször átszámlázták. 

Többször is átszámláztak 

Az átszámlázó szlovén és magyar cégek ügyvezetői a budapesti férfi bűntársai voltak, feladatuk kizárólag az áru átpapírozása volt, valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, és áfafizetési kötelezettségüknek sem tettek eleget.

Nyolc megyében csaptak le a kommandósok

A szóvivő hozzátette: a pénzügyi nyomozók a múlt heti, negyven helyszínen zajló, nyolc megyére kiterjedő akcióban kommandósok segítségével öt budapesti és két zalaegerszegi gyanúsítottat elfogtak és előállítottak. Őket és később öt társukat gyanúsítottként hallgatták ki bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanújával. Több százmillió forint értékben lefoglalták az áfacsalásban érintett cégek teljes vagyonát, járműveket, gyártóberendezéseket, és zárolták a bankszámlákat – olvasható a közleményben.