Több százezer tonna földgázt vált ki az új biogázerőmű

energetikai beruházás, 
Az épülő biogázgyűjtő a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen 2009.09.17-én
Vágólapra másolva!
Biogázerőmű épült a Baranya megyei Vajszló. A 637 kilowatt teljesítményű üzemet a közelmúltban adták át, egymilliárd forintba került.
Vágólapra másolva!

A cég közleményében azt írta, hogy a gázmotoros kiserőmű zárt rendszerben évente 4,5 gigawattóra zöldáramot és 4,8 gigawattóra hőenergiát állít elő, az ehhez szükséges 2,2 millió köbméter biogázt a környező állattartó telepeken képződő sertés almostrágyából, növényi és élelmiszeripari melléktermékekből, hulladékokból nyeri.

25 évig jó lesz

Az erőmű működése nyomán keletkező évi 18 ezer 700 köbméter szilárd és folyékony végterméket biotrágyaként hasznosítják a műtrágya helyett mezőgazdasági területeken - tették hozzá. Az erőmű a tervek szerint 25 éven át működik, ennek során

évente 718 ezer köbméter földgázt vált ki

és mintegy 17 ezer tonnával csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A mintegy 626 millió forint európai uniós pályázati támogatást élvező vajszlói biogázberuházás egyszerre szolgálja a környezetvédelmi, klímavédelmi, hulladékgazdálkodási és energiaellátás-biztonsági célok elérését - olvasható a közleményben.