Jól megnyomták a munkások az augusztust

Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy Renault Twizy típusú elektromos autóban a Jedlik Ányos Klaszter Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban című kon
Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy Renault Twizy típusú elektromos autóban a Jedlik Ányos Klaszter Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban című konferencián tartott sajtótájékoztatón az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában
Vágólapra másolva!
Augusztusban kiemelkedően jól teljesített a magyar ipar, az ekkor jellemző nyári szabadságolások, gyárleállások ellenére is - értékelte Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése szerint idén augusztusban az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - mondta az M1-en az államtitkár.

Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy Renault Twizy típusú elektromos autóban a Jedlik Ányos Klaszter Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban című konferencián tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Soós Lajos

Glattfelder Béla hangsúlyozta, hogy a 6 százalék feletti növekedés európai uniós szinten is az egyik legmagasabb lehet.

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 2,0 százalékkal csökkent.

A járműgyártás száguld

A termelés 2015 első nyolc hónapjában 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
Augusztusban az ipari export 9 százalékkal emelkedett éves szinten, a feldolgozóipar exportértékesítésének több mint egyharmadát adó járműgyártás kivitele 17 százalékkal nőtt.

Az ipar belföldi értékesítése 2,5 százalékkal nőtt, ezen belül a feldolgozóiparé 7,5 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

Úgy vélte, elsősorban az export jelentős bővülése húzta az ipart. Hozzáfűzte, ennek köszönhetően Magyarország idén rekordnagyságú külkereskedelmi többletet érhet el.