Veszélyes üzem a felvonók ellenőrzésének államosítása

kone ultrarope kábel lift
Egy irodaházban általában a felvonó működik biztonságosan a legtovább
Vágólapra másolva!
A rezsicsökkentés jegyében a kormány államosítaná a felvonók ellenőrzését, amit jelenleg három cég végez piaci alapon, állami felügyelettel. Az államosítás könnyen ahhoz vezethet, hogy a szakemberek elhagyják a pályát, nem lesz, aki a mostani színvonalon ellenőrizze a lifteket. Pedig egy meghibásodás akár emberi életeket követelhet. A társasházkezelőket tömörítő szervezet szerint most sem kell túl sokat fizetni a liftek ellenőrzéséért, az viszont nagyon fontos, hogy a liftek biztonságosak legyenek.
Vágólapra másolva!

Visszafordíthatatlanul tönkremehet a liftellenőri szakma, ami végül akár emberéletekbe kerülhet, ha a kormány a nemzeti közműcégre bízza a felvonók ellenőrzését. Sok liftellenőr ugyanis végképp elhagyhatja a pályát, egy részük akár külföldre mehet. Diplomás, jól képzett, gyakorlott mérnökökről van szó, nem nehéz más munkát találniuk, mondta az Origónak Koltai Henrik igazságügyi szakértő, a Magyar Felvonó Szövetség elnökségi tagja, akkreditált liftellenőr.

Később lehetetlen lesz pótolni őket

A szakmában már amúgy is nagy probléma az elöregedés, az ellenőrök 20-30 százaléka fiatal, a többiek az idősebb korosztályhoz tartoznak.

A fiatalokat nehéz a pályára csábítani,

tudtuk meg Koltai Henriktől, aki tanít is: nem tiszta mérnöki munka az övék, hanem koszos, gépzsíros, sötét aknákban és poros padlásokon kell dolgozni.

Már most kevés a fiatal a liftellenőrök között. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az államosítás vagy az ellenőrzések hatósági árassá tétele egyelőre csak tervként merült fel a kormány részéről (igaz, ez a szándék rendeletben öltött testet), Koltai Henrik szerint több ellenőr első reakciója az volt, hogy

más foglalkozás után néznek, ha államosítják a szakmát.

És ha a szakemberek, vagy csak egy részük elhagyja a pályát, később lehetetlen lesz pótolni őket.

Az állam most is jelen van

A liftek ellenőrzését ma Magyarországon három cég végzi, az ÉMI TÜV-SÜD Kft., a Marton Szakértő Kft. és a TÜV Rheinland Kft. Működésüket törvény és kormányrendelet szabályozza, engedélyüket a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól (MEKH) kapják, az akkreditációs eljárás folyamatos.

Az állam most is jelen van a piacon,

az ÉMI ugyanis állami, nonprofit cég. A tervezett államosításról szerettük volna megtudni az ÉMI Felvonó és Mozgólépcső Felülvizsgáló Irodája vezetőjének véleményét is, de mivel állami cégről van szó, legfeljebb hivatalos választ adhatott volna hivatalos megkeresésre.

Az ellenőrök nem foglalkoznak a felvonók karbantartásával, csak ellenőrzik a műszaki állapotukat.

– mondta az ellenőr. Utána már az üzemeltető (például egy társasház) dolga, hogy a liftet üzemképes és az előírásoknak megfelelő állapotba hozassa.

Nincs egyeztetés a szakmával

A liftellenőrzések háromszereplős piaca jelen állapotában abszolút működőképes, kiforrott rend szerint megy minden, a felvonókat a megépítésüktől kezdve az üzemelésükön át az elbontásukig felügyelik.

Soha semmiféle probléma az ellenőrzésekkel nem volt,

– emlékeztet a szakértő.

Koltai Henrik nem tud róla, hogy folyna bármiféle egyeztetés a liftesekkel. A fent említett kormányrendeletben a fejlesztési és gazdasági miniszterek november végéig kaptak időt arra, hogy döntésre jussanak.

A kormány nem egyeztet a szakmával az államosításról. Forrás: KONE

Életek múlnak az ellenőrzésen

Ha lesz valamilyen átalakítás, azt csak higgadtan, átgondoltan, óvatosan szabad meglépni, figyelmeztet a szakértő.

A felvonó és a mozgólépcső veszélyes üzem,

méghozzá olyan, amit szinte mindenki használ. Egy meghibásodott liftajtó több ember halálát okozhatja. Az politikai döntés, hogy a liftek ellenőrzését piaci (de államilag akkreditált) vagy állami cég végezze-e. Ha a kormány az államosítás mellett dönt, a szakma jogkövető lesz, mondta a Felvonó Szövetség elnökségének tagja.

A liftek ellenőrzése viszont már nem közigazgatási, hanem műszaki kérdés, és a műszaki igényeknek kell meghatározóaknak lenniük. Fontos, hogy az ellenőrzéseket képzett, gyakorlott szakemberek végezzék. Különösen, hogy Magyarországon rengeteg az öreg lift, a lakótelepek felvonói például húszéves élettartamra lettek beépítve, ehhez képest már 40 éve járnak.

Nincs igény rezsicsökkentésre

Az államosítás vagy a hatósági ár bevezetése a liftellenőrzésekben, ha megvalósul bármelyik is, a kormány rezsicsökkentő retorikájába illeszkedik majd, már a szándékot így jelentették be.

Pedig a díjak jelenleg nem magasak, "tökéletesen a tisztesség határán belül vannak", mondta Koltai Henrik. Ezzel a másik oldal képviselője is egyetért:

a társasházaknak egyáltalán nem okoz gondot a liftellenőrzések díjának kifizetése,

– mondta az Origónak Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke.

Évente és liftenként körülbelül 35-40 ezer forintba kerül az ellenőrzés, tudtuk meg Kaplonyi Györgytől, ami egy társasház költségvetésében nem nagy tétel. Az elnök ellenzi az államosítást, szerinte a piac mindig jobb feltételeket kínál. A hatósági ár pedig feltehetően nyomott lenne, ami valószínűleg a minőség zuhanását jelentené.

A társasházak biztonságos lifteket akarnak, nem rezsicsökkentést. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A karbantartásról is volt szó

A liftellenőrzés államosításának tervéről először Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára beszélt 2015 januárjában. Akkor azt mondta, nemcsak az ellenőrzéseket, hanem a karbantartást is államosítanák. "A rezsicsökkentés szempontjaiból kiindulva azt fogjuk javasolni a kormánynak, hogy

hanem állami nonprofit vállalkozások, mert ez lényegesen olcsóbb lesz az embereknek."

Az különösen káros lenne, ha az ellenőrzések és a karbantartás egy kézbe kerülne, véli Kaplonyi György. Egyébként a karbantartási díjak sem terhelik meg a társasházakat, évente és liftenként körülbelül 10-15 ezer forint átalánydíjat kell kifizetni, plusz az esetleges javítások költségét és az új alkatrészek árát. Az elnök szerint a liftek üzemeltetőinek meg kellene hagyni a lehetőséget arra, hogy szabadon, piaci viszonyok közt döntsék el, mennyi pénzért és milyen minőségben tartatják karban a liftjeiket.

A 2015-ös liftrendeletben már csak az ellenőrzések államosításáról esik szó, a karbantartáséról nem.

A kéményseprők már ebben a cipőben

A párhuzam miatt idekívánkozik, hogy a kéményseprés államosítása is függőben van (a javaslat a parlament elé került, de nem szavaztak róla). A Kéményseprők Országos Szövetsége szerint a bizonytalanság miatt rohamosan fogynak a szakemberek, és

több száz kéményseprő fontolgatja, hogy végleg elhagyja a pályát.

Az országban már most van körülbelül 100 ezer életveszélyes kémény, körülbelül félmillió pedig azonnali felújításra szorul. Évente 25-30 ember hal meg szén-monoxid-mérgezésben, a bizonytalanság és az elmaradt ellenőrzések, javítások miatt ez a szám tovább emelkedhet a szervezet szerint.