Augusztusra elkészül a Hidegkuti Nándor Stadion

Vágólapra másolva!
A beruházás 6,31 milliárd forintba kerül.
Vágólapra másolva!

A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Építő Kft. alkotta Z-W MTK Konzorcium nyerte az MTK új Hidegkuti Nándor Stadionja kiviteli terveinek elkészítésére és a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást – jelentették be ma sajtótájékoztatón.

A beruházás 6,31 milliárd forintba kerül majd.

A stadiont 330 nap alatt fejezik be,

30 nappal rövidebb idő alatt, mint ami a kiírásban szerepelt. Az építési munkálatok jövő év augusztus 31-ig tartanak, úgy, hogy a jogerős használatbavételi engedélyt a létesítmény 2016. szeptember 15-ig megkaphassa.

A hivatalos nyitómeccs szeptember 21-én lesz, amelyen a portugál Sporting Lisboat látja vendégül az MTK.

Négyen pályáztak

A nyílt nemzetközi közbeszerzési eljárás dokumentációját hét gazdálkodó szervezet kérte ki. A pályázati határidőig, augusztus 19-éig 4 ajánlat érkezett. A nyertesek mellett pályázott a Market Építő Zrt., a STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. és az ÉPKAR zrt.