Megvan, melyik biztosítókhoz mennek, akik kötelezőt váltanak

Átlagosan 15 százalékkal drágult a kgfb idén
Vágólapra másolva!
Az új kötelező biztosítási tarifák miatt szinte minden autósnak emelkedik a díja, ami újra 100 milliárd fölé növelheti a biztosítók éves díjbevételét. Az első nap kalkulációi alapján idén öt biztosító számíthat az ügyfelek kiemelt figyelmére, a váltók átlagdíja pedig meghaladja a tizennégy ezret.
Vágólapra másolva!

Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult az idei kötelező biztosítási kampány első napja, írja közleményében a Biztosítás.hu biztosítási portál. Kevés autós talál magának olcsóbb kötelezőt, sokan azzal szembesültek, hogy biztosítóváltással ugyan csökkenteni tudják a díjemelésük mértékét, de ténylegesen megtakarítani (vagyis a jelenleginél olcsóbbra váltani) már csak kevesen tudnak. Ennek elsősorban a károk számának növekedése az oka, ami a biztosítók számításai alapján továbbra is veszteségessé teszi a kötelező biztosítási üzletágat.

14300 az átlag

A Biztosítás.hu által közreadott adatok szerint az első nap kötött szerződések átlagdíja 14 300 forint lett, amire még rájön a 30 százalékos gépjármű biztosítási adó (mindez tavaly még csak 12 500 forint plusz adó volt).

Négy biztosító az élen

A biztosítót váltók az első napon a K&H, az Allianz, a Signal, az MKB és az Union biztosítókat részesítették leginkább előnyben választásuknál.

A váltók száma ugyanakkor 20-25 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi kampány elején,

ami azt mutatja, hogy a legtöbben - mivel olcsóbbat nem igen találnak jelenlegi biztosítójuk 2016-ra szóló ajánlatánál - elfogadják az 1500-2000 forint körüli, kis mértékű díjemelést biztosítójuktól.

Négy biztosítóhoz megy a váltók legtöbbje

Vége a díjcsökkentésnek

Az egyénenként kis mértékű emelés piaci szinten azért jelentősen növelheti a biztosítók összesített díjbevételeit. A 2013-as - a díjakat visszapattanásra késztető 83 milliárdos - mélypont után kialakult tavalyi 92 milliárd forintról a tegnapi és az idén év közben végrehajtott díjemelések együttes hatására az éves összesített kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj újra elérheti a 100 milliárd forintot.

Ez még mindig sokkal kevesebb, mint a 2008-as rekord év díjbevétele,

amikor a magyar autósok összesen 142 milliárdot fizettek be gépjármű-felelősségbiztosításokra. Az internet biztosította transzparencia tehát még mindig jelentős mértékben leszorítja a kgfb díjait, azonban az is látszik, hogy a kötelező biztosítási díjcsökkenés egyelőre véget ért.