A bérlők lebeszélnék az érdeklődőket Simicska földjeiről

szárazság, magyarország, Zsáka, 2012. szeptember 5. Napraforgót takarít be egy mezőgazdasági munkagép Berettyóújfalu határában 2012. szeptember 5-én.
Vágólapra másolva!
A Simicska Lajoshoz köthető Mezort Zrt. vezérigazgatója szerint, ha az állami földek privatizációjakor most meg is vennék a földjeiket, azon sokat nem keresnének az esetleges új tulajdonosok.
Vágólapra másolva!

A Mezort-csoportba tartozó három cég – a Sárvári Mezőgazdasági Zrt., a Lajta-Hanság Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. – összesen több mint 18 ezer hektár állami földet bérel, haszonbérleti szerződések alapján, 2051-ig. Ennek közel 80 százaléka, mintegy 14,4 ezer hektár is része annak a körülbelül 380 ezer hektár állami földnek, amit most árvereznének el.

Ezeket

a földbérleteket nem lehet megszüntetni,

a földforgalmi törvény alapján pedig

a haszonbérleti díj sem emelhető

Purgai Ferenc, a Mezort Zrt. vezérigazgatója szerint, aki az egyébként szintén Simicska Lajos tulajdonában lévő Magyar Nemzetnek adott interjút.

Simicskáék alól 14,4 ezer hektár állami földet adnának el Forrás: MTI/Kiss Dániel

Amellett, hogy a Mezort szakmailag és pénzügyileg is teljesen rendben van, Purgai Ferenc arról is beszélt, hogy szerinte

a Mezort-csoport földjeit nem érinti a földtörvény tervezett módosítása.

A fideszes Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke által jegyzett javaslat lényege, hogy ha azt elfogadják, lehetővé válik a földhaszonbérletek esetében a haszonbér időszakonkénti felülvizsgálata. A Mezort vezérigazgatója szerint ez két-három évenkénti felülvizsgálatot jelentene, illetve azt, hogy a haszonbér piaci mértékben meghatározható legyen.

Purgai Ferenc szerint a 2013. december 14. után elfogadott jogszabály

így a haszonbérleti díjak földtulajdonos általi egyoldalú, agrárkamarai becslés alapján történő felemelésére csak a 2013. december 15. után kötött földhaszonbérleti szerződések esetén nyílik majd lehetőség”.

A Mezort vezérigazgatója szerint őket nem is érinti a tervezett módosítás Forrás: MTI/ Czeglédi Zsolt

Szerinte ez a mostani rendelkezés a korábbi hosszú távú szerződéseket, így a Mezort-csoport szerződéseit sem érinti, az abban szereplő bérleti díjak a futamidő végéig változatlanok lesznek.

Ráfizetés lenne?

Purgai Ferenc arról is beszélt, hogy az általuk fizetett haszonbérleti díj 580 forint aranykoronánként, és 20-21 aranykoronás földeket művelnek. Ebből egy esetleges új földtulajdonos

– mondta a Magyar Nemzetnek a vezérigazgató. Az interjú végül sejtelmesen azzal zárul, hogy „egy kétharmados többséggel hozott törvényt elvileg nem egyszerű megváltoztatni”.