Ötödével nőtt az autógyárak termelése

audi tt roadster audi győr gyárlátogatás 2014.
Vágólapra másolva!
Szeptemberben az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a KSH nyers és a munkanaphatással kiigazított adatai szerint egyaránt.
Vágólapra másolva!

Augusztusban is jelentős, 6,2 százalékos volt a termelés növekedése. Szeptemberben az előző hónaphoz képest 2,9 százalékkal nőtt az ipar kibocsátása a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index alapján, jelentette a részletes adatok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az ipari export 9,3 százalékkal meghaladta a tavaly szeptemberit. Az ipar belföldi értékesítése 1,3, ezen belül a feldolgozóiparé 5,3 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban. Szeptemberben

a járműipar kibocsátása 19,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit,

ami a legnagyobb idei növekedésnek számít. Jelentősen, 13,9 százalékkal nőtt a gumi- és műanyagipari termelés, de 11,9 százalékos növekedést ért el a villamos berendezések gyártása is. Az élelmiszeripar termelése is tekintélyes, 6,3 százalékos növekedést ért el, a gyógyszergyártás viszont második hónapja csökkent, 1,8 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberitől, közölte a KSH.

Az export is jelentősen bővült

A járműipari kivitel 16,3 százalékkal haladta meg szeptemberben az egy évvel korábbit, a villamosberendezések exportja 10,5, a számítástechnikai cikkeké 4,7 százalékkal nőtt. A gumi- és műanyagtermékek kivitele 16,9, az élelmiszerexport 9,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az autógyártás húzza az ipart Fotó: Bielik István - Origo

A belföldi értékesítésben a beszállítók hatását jelzi, hogy

a járműipar eladásai 36,2 százalékkal nőttek

az egy évvel korábbival összehasonlítva, de a gépi berendezések belföldi értékesítése is 33,6 százalékkal nőtt. Az élelmiszeripar belföldi eladásai 3,5 százalékkal haladták meg a tavaly szeptemberit, a gyógyszerek értékesítése viszont 7,5 százalékkal visszaesett.

Az új rendelésének volumene 5,4 százalékkal emelkedett tavaly szeptemberhez képest, az új belföldi rendelések 6,1, az új exportrendelések 5,2 százalékkal. A teljes rendelésállomány 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az exportrendelések 10,2 százalékkal nőttek, ám a belföldi rendelések az idei legnagyobb mértékben, 14,1 százalékkal visszaestek.