A hatóságok vadásszák a tetszhalott cégeket

BUSINESSMAN MAN, változás, fejlődés, cég növekedés, üzlet,
Businessman walking barefoot on grass carrying shoes and briefcase
Vágólapra másolva!
Októberben is sok gazdasági társaság szűnt meg Magyarországon, és a magas megszűnési ráta a jövő év közepéig még biztosan kitart az Opten szerint. A céginformációs szolgáltató szerint ez egy határozott tisztulási folyamat része, amelynek keretében a hatóságok egyre aktívabban lépnek föl a cégvilágot torzító tetszhalott vállalkozásokkal szemben.
Vágólapra másolva!

Összesen 4768 gazdasági társaság szűnt meg idén októberben Magyarországon, ami minden idők harmadik legsúlyosabb havi adata, de elmarad a szeptemberi 5181-es rekordtól, közölte az Opten. Az idén lezárult tíz hónapból nyolcban a törölt vállalkozások száma meghaladta a négyezret, amire korábban csak egyetlenegyszer, éppen egy évvel ezelőtt, 2014 októberében volt példa.

A kérdés csak az, hogy ezt a gazdaság aktuális állapota indokolja, vagy más tényezőkből vezethető le” – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató üzletág igazgatója.

Októberben is több ezer cég szűnt meg Forrás: PhotoAlto/Odilon Dimier

Szerinte a gazdaság állapotában még sok a bizonytalansági tényező, de nem ez a sok megszűnés fő oka. „A sok törlés inkább annak az eredménye, hogy

a cégbíróság immár egy éve szisztematikusan fellép a tetszhalott cégekkel szemben,

amelyek az állammal szembeni adminisztratív kötelezettségeiknek sem tesznek eleget” – mondta az igazgató.

Az Opten közleménye szerint hamarosan trendváltás következhet be, ugyanis idén június óta egyre kevesebb friss kényszertörlést tesz közzé a cégbíróság, szeptemberben már csak 2700, októberben pedig 2300 ilyen eljárás indult.

Több cég szűnik meg, mint ahányat alapítanak Forrás: Opten


„Elképzelhető, hogy az évek óta tartó cégtörlési hullám lecsengésének első jeleit látjuk. A konszolidáció ezzel együtt még évekig eltarthat, de a cégek számának visszaesése mérsékelődni fog” – mondta Pertics Richárd.

Rég jegyeztek be ennyi céget

Októberben 2449 új céget jegyeztek be Magyarországon, ez az elmúlt 14 hónap legmagasabb adata.

de ez még nem jelenti automatikusan, hogy a tőketulajdonosok ismét a vállalkozásindításban látják a jövőt. Nagyon mélyről indult a folyamat, és még a mostani adat is messze elmarad a válság előtti szintektől. Hamarosan kiderül, hogy pozitív trendfordulást látunk, vagy csak átmeneti jelenségről van szó” – közölte az Opten igazgatója.