Besokallt a versenyhivatal a rákellenes csodaszerek reklámjaitól

Ne dőljünk be a csodaszereknek azonnal
Vágólapra másolva!
Csodavíz vagy speciális tápszer, de már a Napkristálytól is meggyógyulhatunk a rákból. A legsérülékenyebbeket találják meg ezekkel a termékekkel a forgalmazók. A Gazdasági Versenyhivatal szerint az a legnagyobb gond, hogy ezeket a termékékeket úgy reklámozzák, hogy orvosok, kórházak vagy a Magyar Rákellenes Liga is javasolja fogyasztásukat, pedig ők nem adták a reklámokhoz a nevüket.
Vágólapra másolva!

Dömping van csodaszerekből Magyarországon. A Gazdasági Versenyhivatal arra figyelmezteti a fogyasztókat, hogy legyenek elővigyázatosak, ha egy rákos betegek számára szánt termék vonatkozásában gyógyhatást, prevenciós hatást látnak a reklámokban, illetve fokozott körültekintéssel járjanak el, amikor teljesen ismeretlen, hihetetlenül gyors gyógyulást ígérő, csodahatású készítményeket kínálnak a kereskedők.

Az utóbbi időben megjelent tisztességtelen reklámok, gyógyulást és hihetetlen gyorsaságú felépülést ígérnek megalapozatlanul a rákos betegeknek.

A GVH az utóbbi hónapokban több speciális gyógyászati célra szánt tápszer vagy víz reklámja miatt indított eljárást.


Kogyilla Tímea, a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda koordinátora szerint

Ne dőljünk be a csodaszereknek azonnal Forrás: Gazdasági Versenyhivatal

Italporok és csodavizek

Az utóbbi időben például egy speciális gyógyászati célra szánt tápszer forgalmazója, a Culevit Kft. azt állította reklámjaiban, hogy terméke, illetve annak összetevői elpusztítják a rákos sejteket, és így alkalmasak lehetnek a daganatos betegség gyógyítására, továbbá alkalmazásukkal a fogyasztó meg is előzheti e betegséget, illetve gyorsíthatja a gyógyulását.

A GVH ezzel szemben megállapította, hogy a cég a kommunikációjában

jogszerűtlen módon közvetítette azt az üzenetet, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedők problémájára megoldás lehet a Culevit

tabletták vagy italporok valamelyike.

Szintén a közelmúltban egy ivóvizet hirdetett tisztességtelenül a Bio-Herb Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Azt mondták, a csodavizet a Magyar Rákellenes Liga is ajánlja a betegeknek. Tetézve a bajt, meg nem engedett gyógyhatás-állításokat közölt a reklámokban a cég. A cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított ezzel meg – közölte a GVH.

Egy daganatos beteg sugérkezelése Forrás: AFP/SPL

De a Dr. Fachet Egészségügyi és Szolgáltató Kft. is beállt a sorba. A cég az Immunforte Basic és az Immunforte C+R étrend-kiegészítő termékeket – az élelmiszerekre vonatkozó ágazati előírások ellenére – betegség megelőzésére, gyógyítására vonatkozó állításokkal népszerűsítette.

A fogyasztók megtévesztésére volt alkalmas a Crystal Institute Kft. "Napkristály Flavin 7" elnevezésű terméke is.

Értékesítése során azzal kampányoltak, hogy az emberi egészséget megőrző és az emberi egészséget helyreállító hatást tulajdonítottak a terméknek. Továbbá azt sugalmazták, hogy a terméket több kórház, klinika hivatalosan elfogadta, és a betegek kezelésében intézményesen alkalmazza.

Konzultáljunk a kezelőorvosunkkal

A Gazdasági Versenyhivatal azt javasolja, hogy

legyünk elővigyázatosak a rákos betegeknek szánt termékekkel.

A termékek hatékonyságáról előzetesen konzultáljunk kezelőorvosunkkal. Ha egy daganatos beteg számára ajánlott termék kizárólag természetes, növényi anyagokból áll, gondoljon arra, hogy bizonyos növények gyógyszerekkel együtt alkalmazva akár allergiás reakciót is okozhatnak, és ez nem feltétlen javulást, hanem akár egészségromlást is okozhat a legyengült immunrendszerű betegeknél.