Fontos határidő azoknak, akik adót akarnak megtakarítani

ötlet befektetés megtakarítás tipp gyerek pénzügyek
Vágólapra másolva!
Az OTP Banknál 2010-ben közel 20 ezer tartós befektetési számlát (tbsz-t) nyitottak, amelyeknek több mint 90 százaléka jelenleg is élő számla, azóta pedig további 60 ezer befektető választotta az adóoptimalizálásnak ezt a formáját - mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatások igazgatója.
Vágólapra másolva!

Az igazgató kifejtette: "az OTP Bank 2010-es tbsz-szel rendelkező ügyfelei összesen

kétmilliárd forint adót takarítottak meg

azáltal, hogy az elmúlt öt év befektetési hozamaira nem kell megfizetniük a 16 százalékos szja-t és 2013 óta az eho-t".

Átlagosan 200 ezer forint adómegtakarítás

A most lejáró tartós befektetési értékpapír számlák tulajdonosai, akik 2010-ben nyitottak tbsz-t, átlagosan fejenként 200 ezer forintnyi adót takarítottak meg az elmúlt öt év alatt. Másképpen megközelítve, azok az OTP-ügyfelek, akik 2010-ben hagyományos értékpapírszámlán helyezték el a befektetésüket, és azóta nem vették ki a számlájukról a pénzt, 2,5 milliárd forint adót fizettek be a hozamok után, amit, ha tbsz-t nyitottak volna, meg tudtak volna takarítani - sorolta Nyitrai Győző a tbsz előnyeit.

Az esztendő végén lejáró tartós befektetési számlákon 79 milliárd forint forint megtakarítást tartanak a tulajdonosok Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 431 milliárd forintnyi megtakarítást és befektetést tartanak tbsz-en az OTP Bank ügyfelei. Az ebből idén lejáró 79 milliárd forint megtakarítás tulajdonosai

november 17. és december 31. között nyilatkozhatnak arról, hogy továbbra is tbsz-en szeretnék tartani a befektetéseiket.

Ezzel azt érik el, hogy a következő befektetési ciklusba az idei év is beszámít majd, és így egy évvel korábban érvényesíteni tudják a teljes adómentességet.

"Minden érv amellett szól, hogy szánják rá az ügyfelek a szükséges 10 percet a nyilatkozatra vagy egy új tbsz megnyitására, annak érdekében, hogy biztosítani tudják maguknak a következő öt évre az adómegtakarítás lehetőségét" - mondta Nyitrai Győző.

Ha nincs nyilatkozat

A 2010-ben nyitott tartós befektetési számla (tbsz) tulajdonosoknak az év végéig nyilatkozniuk kell arról, hogy meghosszabbítják a tbsz-t, ellenkező esetben a termékek lejárnak, s a számlákról sima értékpapírszámlára kerülnek át a megtakarítások, és onnantól már nem jár a termékhez kapcsolt adókedvezmény. Pedig az adóelőny jelentős lehet - az ügyfél

3 év után 16 helyett 10 százalékos kamatadó mellett veheti fel a pénzét, 5 év után - a lejáratkor - kamatadó-mentes a pénzfelvétel.

A hosszabbítás esetén csak a megújítástól számított hozamra kell adót fizetni, a korábban elért hozam adókedvezményét már "zsebre teheti" az ügyfél. A hosszabbítás mellett szól az is, hogy lejárat után az értékpapír-számlákra visszavitt befektetéseket már nem lehet új tbsz számlákra helyezni, mivel a törvény értelmében a tbsz-számlákat csak pénzzel lehet nyitni és a számlákon elhelyezett pénzösszegből lehet különböző befektetéseket (befektetési alap, részvény) venni.

Az OTP Banknál

a tbsz számlákon elhelyezett megtakarítások átlagösszege 2,7-2,8 millió forint.

A számlák 20-20 százalékát nyitotta 40 év alatti és 60 év feletti ügyfél.