Nem mindegy, mikor megy nyugdíjba

Gyalogolni sosem késő: egy sport, ami idős korban is fitten tart! dr. life
Vágólapra másolva!
A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása a nyugdíjkorhatár betöltésétől mint legkorábbi lehetőségtől kezdve több dologtól is függhet. Például az sem mindegy, hogy 2015-ben vagy csak 2016-ban megy nyugdíjba az arra jogosult, mert más összegű ellátást folyósíthatnak számára. 
Vágólapra másolva!

A különbség az időpontok között az, hogy ha például 2015-ben megy valaki nyugdíjba, a nyugellátás összegét a 2015-ös szabályok szerint számítják ki, és már részesül a 2016-os nyugdíjemelésben.

Fontos a dátum

Ha 2016-ban történik a nyugdíjba vonulás, a 2016-os kiszámítási szabályok szerint történik a nyugdíjszámítás, és az évi rendszeres nyugdíjemelés először 2017-ben következik be.

2015-ben az 1952 második félévében születettek töltik be a nyugdíjkorhatárt, a 62. életév betöltését követő 183. napon.

Az 1952 első félévében születettek már 2014-ben elérték nyugdíjkorhatárukat. Az 1953-ban születettek, mivel nyugdíjkorhatáruk a betöltött 63. életév, 2016-ban válnak öregségi nyugdíjra jogosultakká – írja az Adó.hu.

Forrás: Thinkstock

A 2016-os nyugdíjszámítási szabályokban új lesz az ún. valorizációs szorzószámok meghatározása, amely a nyugdíj-megállapítást megelőző év kereseti szintjéhez emeli a korábbi évek kereseti adatait. A valorizációs szorzószámok közzététele márciusban történik, ezért arra válaszolni, hogy mennyi lesz a 2016-ban megállapított nyugdíj összege, korábban sajnos nem lehet – írja a lap.

372 ezer felett van a határ

Ugyancsak befolyásolja a nyugdíj összegét az úgynevezett degressziós sávhatár, vagyis az az összeghatár, amely feletti jövedelem csak részben vehető figyelembe az ellátás megállapításánál.

A 2015-ben megállapított nyugdíjak esetén az öregségi nyugdíj alapját képező, 372 ezer forint feletti havi átlagkereseteket érinti a degresszió.