Cseresnyés: öt százalékos munkanélküliség már teljes foglalkoztatás

Munkanélküliség
dsdssds
Vágólapra másolva!
Bbelátható időn belül elérhető a teljes foglalkoztatás Magyarországon, mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkára. Ez alatt valójában 5 százalék körüli munkanélküliséget ért.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár az M1 műsorában arról beszélt, hogy szakértők szerint 5 százalék körüli munkanélküliségi ráta mellett lehet teljes foglalkoztatásról beszélni. Szerinte ennek az aránynak az elérése lehetséges a közeljövőben.

6,4 százalékon a munkanélküliség

Cseresnyés Péter emlékeztetett arra, hogy a KSH pénteken közölt adatai szerint a munkanélküliek száma 27 ezerrel 290 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal 6,4 százalékra csökkent augusztus-októberben az egy évvel korábbihoz képest.

Az idén augusztus és október között eltelt három hónap átlagában 115 ezerrel 4 millió 266 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma

az egy évvel korábbihoz képest, ami 2,8 százalékos növekedést jelent.

Vendéglátás, mezőgazdaság

seresnyés Péter kiemelte, hogy elsősorban a feldolgozóiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban nyílhatnak a jövőben új munkahelyek,

mert ezeken a területeken megnőtt az igény a jól képzett szakemberek iránt.

Az államtitkár elmondta: tartósan, több hónapja 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma, és a versenyszférában 328 ezerrel dolgoznak többen mint 2010-ben.

A fiatalok foglalkoztatása is jelentősen nőtt, jóval 20 százalék felett van a 16 és 25 év közötti korosztály foglalkoztatása, és munkanélküliségi rátájuk is jelentősen csökkent, 20 százalék feletti értékről 16,2 százalékra csökkent - fejtette ki Cseresnyés Péter. Hozzáfűzte, hogy ezek az eredmények a kormány által indított programoknak is köszönhetők.