Csokis golyók miatt büntetett a Nébih

csokis gabonagolyó
Sok volt velük a baj
Vágólapra másolva!
Kakaós- és csokoládés bevonatú gabonagolyókat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a vizsgált 21 termék közül egynél találtak élelmiszerbiztonsági hibát - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A kifogásolt termék a ROLLO kakaós bevonómasszával bevont gabonagolyó volt, amelyben a transz-zsírsav tartalom 100 gramm zsírra számítva 40,44 százalék volt a maximálisan megengedett 2 százalékkal szemben.

Nem megengedett színezék

A hatóság azonnali hatállyal elrendelte a termék forgalomból történő kivonását. Emellett a hivatal kötelezte a termék első magyarországi forgalmazóját, a Scandic Royal Kft.-t, hogy a romániai gyártótól származó összes, "részben hidrogénezett növényi zsír" összetevőt tartalmazó terméket vonja ki a forgalomból.

Több vizsgált termék tartalmazott nem megengedett színezéket, illetve adalékanyagot, ezeket a gyártóknak haladéktalanul le kell cserélniük.

Rosszul jelölték

Kisebb jelölési hibák miatt több termék esetében is figyelmeztetni kellett az élelmiszer-vállalkozásokat. Gyakori problémának számított, hogy

a termékspecifikációban és a terméken feltüntetett összetevők százalékos mennyiségei nem voltak azonosak

. Szintén több kakaós- és csokoládés gabonagolyó jelöléséről hiányoztak a tápanyag-összetételre és az egészségre vonatkozó állítások feltüntetését kiegészítő információk.

A vizsgált 21 termékből 7-nél várható élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabása, amelynek a várható összege összesen 1,4 millió forint lesz. A többi terméknél figyelmeztetést kaptak az élelmiszer-vállalkozók.