Volán-bérletet is árulnak két BKK-jegyirodában decembertől

Csökkenő utazási kedvezmények, buszbérlet, volán
Vágólapra másolva!
2015. december 1-től (keddtől) a Budapesti Közlekedési Központ két ügyfélközpontjában már a Volánbusz bérletei is megvásárolhatóak a BKK jegyei és bérletei mellett. A szolgáltatást most a forgalmas kelenföldi helyközi autóbusz-állomás és a szintén frekventált kőbánya-kispesti Volánbusz-megálló közelében található, a hét minden napján nyitva tartó BKK-ügyfélközpontokban vezetik be.
Vágólapra másolva!

A BKK kelenföldi ügyfélközpontjában (amely a Biatorbágy, Érd és Százhalombatta környékét kiszolgáló helyközi buszok végállomásának közvetlen közelében található), valamint a kőbánya-kispesti értékesítési ponton (amely a Monor, Cegléd, Nagykőrös, Albertirsa felé közlekedő buszok forgalmas megállóhelye) december 1-jétől, keddtől van lehetőség a Volánbusz bérleteinek megvásárlására. Az új szolgáltatás a BKK szerint jelentős időt spórol az utasoknak, hiszen nem kell kétszer sorba állniuk, ha BKK- és Volánbusz-bérletet is vennének.

Ha bejön, lesz több is

Az új szolgáltatás a helyi és a helyközi közösségi közlekedési szolgáltatások integrációjára való törekvés jegyében indul, amely mind a BKK, mind a Volánbusz mobilitásmenedzseri szemléletét tükrözi, írja közleményében a közlekedési vállalat. Ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy hosszabb távon összhang és átjárhatóság jöjjön létre a különböző közlekedési módok között. A Volánbusz-bérletek árusításába

további BKK-ügyfélközpontok az új szolgáltatás első időszakának tapasztalatai alapján kapcsolódhatnak majd be.

Alkonyattól pirkadatig

A kelenföldi és a kőbánya-kispesti BKK-ügyfélközpont a hét minden napján 5:30 és 22 óra között tart nyitva.