Felsőoktatási béremelést ígért az államtitkár

Palkovics László
Budapest, 2015. szeptember 1. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár távozik az Emberi Erőforrások Minisztériumából 2015. szeptember 1-jén, miután bejelentette, hogy a gödöllői Szent István Egyetemhez kerül a Budapesti Corvinus Egyetem három budai kara. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az oktatói-kutatói közalkalmazotti kör tervezett bérminimumának rögzítéséhez az intézményeknél a szükséges források rendelkezésre állnak - közölte Palkovics László felsőoktatási államtitkár pénteki online fogadóóráján.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár arra az ellenzéki felvetésre reagált, hogy a felsőoktatási béremelés fedezetét 50 százalékban az intézményeknek kell kigazdálkodniuk, s ezt a döntő többség nem tudja végrehajtani. Palkovics László szerint ez a felvetés nem helytálló, a szükséges források rendelkezésre állnak.

Több ösztöndíjat ígért

"Míg 2014 szeptemberében az ágazat tartozásállománya 20,5 milliárd forint volt, addig 2015 szeptemberében ez mindössze 8,9 milliárd forint, amely október végére 7,6 milliárdra csökkent. Pontos novemberi adatokkal december közepén tudnak szolgálni" - mondta.

Azt ígérte,

a doktoranduszok ösztöndíja az első két évben 140 ezer forintra, a második két évben 180 ezer forintra nő majd.

A törvény azonban nem visszamenőleges hatályú, az új szabályozás felmenő rendszerben történik. Minden képzésre az a törvényi szabályozás vonatkozik, amely annak megkezdésekor érvényben volt - mondta.

Átalakul a doktori kézpés

Megerősítette azt is, hogy a a kormány döntése értelmében

a doktori képzés rendszere 2+2 évessé válik a 2016/2017-es tanévtől.

Az első két év (képzési-kutatási szakasz) során kötelezően teljesítendő tantárgyakat hirdetnek meg, a második év végén a doktorandusz előrehaladását komplex vizsga formájában értékelni kell, a doktori szigorlat megszűnik, és a vizsgát nem teljesítő hallgatók a doktori képzésből kikerülnek.

A második két évnek (kutatási és disszertációs szakasz) a doktori kutatás folytatásáról és a doktori értekezés megírásáról kell szólnia, maximum két félév szüneteltetési lehetőség mellett. Kiemelte: a doktori képzésben részt vevő doktorandusz végig hallgatói jogviszonyban marad. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy azok a doktorandusz hallgatók, akik a kifutó rendszerben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, támogatáshoz juthatnak például az Új Nemzeti Kiválóság Programból.