Mossa kezeit az Államkincstár a fizetések csúszása miatt

költségvetés, államkincstár megadóztatása, szoborcsoport és a Magyar Államkincstár Váci úti épülete, Másfél hét alatt eltűnt Matolcsy 110 milliárdja
Vágólapra másolva!
Az intézményeket hibáztatja az Államkincstár a közalkalmazotti fizetések csúszása miatt, mint mondják, ők időben elvégezték a bérszámfejtést, az utalási listákat időben elküldték az intézményeknek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Államkincstár közleményben tagadta, hogy felelősek lennének a november végi közalkalmazotti fizetések, a pedagógusok, orvosok, állami és önkormányzati dolgozók bérének csúszásáért. Mint mondták, az Államkincstár a jogszabályban előírt határidőre elkészítette a 2015. november havi főszámfejtést,

az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat, amelyeket december 2-ig megküldött az intézményeknek.

"A központosított illetményszámfejtő rendszer (KIRA) időben készítette el a számfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat. A listákat, állományokat 2015. december 2-án a Magyar Államkincstár átadta az intézmények részére, melyről az e-Adat rendszeren keresztül tájékoztatást is küldött. A munkabér indítását, mint eddig is, az intézmények végzik.

- állítják.

10-éig kell utalni a bért

Valamennyi intézményben - a jogszabályokban foglaltak szerint - a közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőknek a hónap 5., a közalkalmazottaknak és a munkatörvénykönyv hatálya alá tartozó foglalkoztatottaknak a hónap 10. napjáig kell megkapniuk a munkabérüket.

A Kincstár felhívta a figyelmet arra, hogy a "jogszabályban előírt határidők eltérhetnek az intézményekben eddig kialakított utalási gyakorlattól". Ezért arra kéri azokat, akiknek késik a fizetése, jelezzék ezt a Kincstár honlapján lévő [email protected] e-mail címen.